2018. október 7., vasárnap

Évközi 27. vasárnap

Ter 2,18-24

Azt mondta továbbá az Úr Isten: „Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!” Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. – Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője. Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét. Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember ekkor azt mondta: „Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiből vétetett!” Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek.

Zsid 2,9-11

Láttuk azonban, hogy Jézust, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztelettel koronázta, hogy Isten kegyelme szerint mindenkiért megízlelje a halált. Mert illett ahhoz, akiért és aki által minden van, s aki sok fiat akart a dicsőségbe vezetni, hogy üdvösségük szerzőjét szenvedés által vezesse el a teljességre. Mert aki megszentel és akik megszentelődnek, egytől vannak mindnyájan. Ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni.

Mk 10,2-16

A farizeusok odajárultak hozzá, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?” Ő így felelt nekik: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Erre azt mondták: „Mózes megengedte, hogy válólevet írjunk és elbocsássuk.” Erre Jézus azt válaszolta nekik: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” Odahaza a tanítványai ismét megkérdezték őt erről a dologról. Azt felelte nekik: „Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör.” Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket; de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: „Hagyjátok a kisgyerekeket, hadd jöjjenek hozzám, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda.” Azután karjaiba vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.


E rövidke mondatban többről van szó, mint a férfi és a nő Istentől rendelt kapcsolatának megokolásáról: benne foglaltatik az egész üdvtörténet, a földi élet és az örökkévalóság. Elbűvölő titok, hogy bár Isten önmagában is képes minden vágyunkat betölteni, mégis azt akarja, hogy egyedüllétünket ne csak ő oldja fel, hanem más, értelmes, szabad személyiséggel rendelkező személyek is, akikkel kölcsönösen szükségünk van egymásra. Ez a tapasztalat a szentek közösségének misztériumához vezet. Másrészről viszont furcsa, hogy bár Isten megengedi, hogy másokat is szeressünk gyöngéd vonzalommal, mély, egzisztenciális ragaszkodással, sőt maga ülteti belénk az erre való vágyakozást, az embernek mégsem elég a másik ember, hogy magányát elvegye, s a legbensőségesebb kapcsolatokban is érzi, hogy nem tud mindent megosztani, nem tud egészen eggyé válni azzal, akit szeret. Pedig minden szeretet mélyén, akár tudatosítjuk, akár nem, az egyesülés és teljes eggyé válás vágya húzódik meg.

E furcsa kettősség Jézus Krisztusban oldódik fel, aki egyszerre Isten és ember. Ő az, akinek személyében Isten öröktől fogva elhatározta, hogy az ember magárahagyatottságát elveszi. Ő az, akiben az emberi szeretet horgonyt vethet, mert emberségében egészen közel áll hozzánk, s akiben ez a szeretet a végtelenre is kinyílhat, hiszen ő az örök Isten. Jézus Krisztus tehát oka és célja az emberi szeretet itt e földön kielégíthetetlen szomjazásának. Ebben a magasságban és mélységben a szeretet kettőssége, külön az emberre és külön az Istenre való irányulása megszűnik, s Krisztusban összpontosul, akiben mint főben foglal össze mindent az örökkévaló Úr, aki nem hagyja el keze alkotását, hanem beavatja őt belső életének csodálatos titkába.

Urunk, Jézus Krisztus, Benned teremtetett s Benned áll fenn minden szeretetkapcsolat itt a földön, és Benned is teljesedik ki az örökkévalóságban. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy megértsük és napról napra meg is éljük, hogy Beléd oltódva, a Te életedben és istenfiúi méltóságodban részesedve a mi szeretetkapcsolatainkat is ugyanaz a Szentlélek járja át, aki Téged az Atyához köt, minden vérségi kapcsolatnál mélyebb és erősebb kötelékkel. Segítsd a házastársakat, hogy egymásra kimondott igenjüket soha vissza ne vonják, hanem Szentlelkedből részesedve hűségesen kitartsanak a szeretetben, életük által tanúskodva a Te Egyházad iránti szerelmes hűségedről.