2018. július 22., vasárnap

Évközi 16. vasárnap

Jer 23,1-6

„Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és szétszélesztik legelőm nyáját! – mondja az Úr. – Ezért így szól az Úr, Izrael Istene a pásztorokról, akik legeltetik népemet: Ti szétszélesztettétek nyájamat, elűztétek, és nem tartottátok számon őket. Íme, én számon kérem rajtatok tetteitek gonoszságát, – mondja az Úr. – Magam gyűjtöm össze nyájam maradékát mindazokból az országokból, ahová elűztem őket; visszahozom őket legelőikre, ahol szaporodni és sokasodni fognak. Támasztok föléjük pásztorokat, akik majd legeltetik őket; nem félnek többé, és nem rettegnek, számba sem kell venni őket – mondja az Úr. – Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak; királyként uralkodik majd, és okosan cselekszik, jogot és igazságot szolgáltat az országban. Napjaiban megszabadul Júda, és Izrael biztonságban lakik; ez lesz a neve, amelyen szólítják: Az Úr a mi igazságunk.

Ef 2,13-18

Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek; mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához.

Mk 6,30-34

Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. Ő ekkor azt mondta nekik: „Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.” Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül. Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani.


Bármennyire is ízlésünk ellen való, Isten legnagyobb műveit emberekre bízza, méghozzá intézményesített formában. Mi hajlamosak vagyunk szembeállítani a szív spontán és eleven világát az intézmények élettelenségével és ridegségével, s erre meg is van az alapos okunk, hiszen napról napra tapasztaljuk a hivatalosság fojtogató légkörét, s elveszettnek érezzük magunkat a bürokrácia áttekinthetetlen útvesztőiben. És bizony, igen gyakran az Istentől rendelt, az ő szent Szívének gondolatából született intézményekben is ezt tapasztaljuk, mert éltető forrásuktól elszakítva, lélektelenül „üzemeltetik” őket. Valójában minden bűn alapja és lényege, hogy amit Isten egybekötött, örök rendeléssel egységbe foglalt, azt mi önkényesen és durván szétválasztjuk, szétromboljuk. (Nem véletlen, hogy a sátán neve görögül diabolosz, ami annyit tesz, mint ,széttörő,.)

Isten egyik legnagyobb műve az emberi élet. Ennek továbbadását és táplálását nem közvetlenül ő végzi, hanem intézményesítette a házasságban. A kísértés abban áll, hogy elválasszuk a szerelmet a házasságtól, az ölelést az életadástól, öncéllá téve azt, ami önmagában sehová sem vezet. Az isteni élet megőrzését, továbbadását és ápolását ugyancsak intézményesítette az Úristen, amikor Krisztus által létrehozta az Egyházat és benne a szentségeket. Ezek az intézmények nem életidegen keretek, tartalmatlan külsőségek, hanem az isteni élet hordozói és közvetítői az utolsó napig, hiszen beemeltettek abba az új és örök szövetségbe, amelyet szent testében és vérében kötött meg Jézus Krisztus az Atya és a megváltottak között. Bennük a Szentlélek van jelen, az életadó, elevenítő Lélek, aki szünet nélkül Isten szeretetének légkörét árasztja. A szentségek ereje és hatékonysága ezért nincs alárendelve kiszolgáltatóik személyes szentségének; a pap szolgálata által Isten maga működik, csak egyre nagyobb teret kell engedni neki életünkben.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy megesett rajtunk a szíved, amikor láttad, hogy mint a pásztor nélküli juhok, elhagyatottak és gyámoltalanok vagyunk. Köszönjük Neked a pásztorokat, akiket fölénk rendeltél, hogy általuk gondoskodj rólunk. Segíts bennünket kegyelmeddel, hogy ne zúgolódjunk pásztoraink ellen, hiszen közülünk választottad őket, hanem legyünk segítségükre, s tevékeny szeretetünkkel és imádságunkkal járuljunk hozzá, hogy a Szentlélek éltető ereje és üde frissessége mind jobban betölthesse az Egyház intézményeit.