2018. július 9., hétfő

Évközi 14. hét

Oz 2,16.17b-18.21-22

Azért íme, én majd magamhoz édesgetem, és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek; és visszaadom neki attól kezdve szőlőit, és Ákor völgyét, a remény kapujául, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, és mint abban az időben, amikor Egyiptom földjéről feljött. Akkor majd – mondja az Úr – ,,Férjem”-nek hív ő engem, és nem mond többé ,,Baál”-nak. És eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat.

Mt 9,18-26

Amíg ezeket mondta nekik, íme, odajött egy elöljáró, leborult előtte és azt mondta: „A lányom most halt meg, de gyere, tedd rá a kezedet és élni fog.” Jézus fölkelt és követte őt a tanítványaival. És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: „Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.” És abban az órában meggyógyult az asszony. Amikor Jézus bement az elöljáró házába és látta a fuvolásokat és a tolongó tömeget, így szólt: „Távozzatok! Nem halt meg a kislány, csak alszik.” De azok kinevették. Mikor kiküldték a tömeget, ő bement, megfogta a lány kezét, és a kislány fölkelt. Ennek a híre elterjedt azon az egész vidéken.


Ozeás és a többi próféta által a Szentlélek szól, az igazság és a szeretet Lelke. Arról beszél, hogy Isten szereti az embert, azzal a szerelemmel szereti, mely erősebb, mint a halál. Izrael Egyiptomból a pusztán át az ígéret földjére vezető útja felvázolja minden emberi szív belső útját Isten országa felé. Ebben az összefüggésben a pusztaság már nem a rémségek és veszélyek helye, hanem a szerelemé, ahol a lélek mindentől és mindenkitől eltávolodva egyedül van az ő szerelmes Teremtőjével. Isten irántunk való szerelme a legmélyebb valóság. Emberi szerelem csak azért létezik, mert az ember Isten képére teremtetett. A földi szerelem az ősi, isteni szerelemnek a képmása; magán hordozza ugyan az ember bűn miatt eltorzult természetét, ugyanakkor saját kimeríthetetlen forrására, az Istenre mutat.

Csak ebből az alapvető végtelenre nyitottságból, Istenre való beállítottságból lehet megsejteni az ember teljes valóságát, hiszen mindenfajta rendszert csak egy magasabb rendű rendszerben lehet maradéktalanul értelmezni. Kezdetben talán nem értjük, miért vesz el tőlünk mindenkit, miért ragad meg és visz ki a test, a lélek és a szellem pusztaságába. Talán ellenkezünk is, és megpróbáljuk kiszakítani a kezünket az övéből, melyen ott az értünk viselt szög helye... Majd amikor belefáradtunk a harcba, kimerülten elalszunk, s reggel arra ébredünk, hogy bal keze a fejünk alatt nyugszik, a jobbjával pedig átölel. Lehetséges, hogy még ekkor sem lágyul meg a szívünk, még ekkor sem ismerjük fel lelkünk Vőlegényét?

Urunk Jézus, köszönjük Neked irántunk való mélységes és múlhatatlan szerelmedet, melynek végső és legnagyobb jele értünk vállalt szenvedésed, halálod és új, örök jövőt nyitó feltámadásod. Kérünk, segíts kegyelmesen, hogy engedjük, hogy magaddal vigyél bennünket az isteni szerelem pusztai magányába, mely csak emberileg nézve pusztaság, mert nincs benne semmi ebből a világból. Beszélj a szívünkre, hogy már ne akarjunk senkit és semmit ezen a földön, csak Általad, Veled és Benned.