2018. június 6., szerda

Évközi 9. hét

2Tim 1,1-3.6-12

Pál, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint Krisztus Jézus apostola, Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól! Hálát adok Istennek – akinek, miként őseim, tiszta lelkiismerettel szolgálok –, szüntelenül, amikor éjjel-nappal megemlékezem rólad imádságaimban. Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézrátételem által benned van. Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét. Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével. Ő megmentett és szent hívással meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme által, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki a halált legyőzte, az életet pedig és halhatatlanságot felragyogtatta az evangélium által. Ennek lettem hírnöke, apostola és tanítója. Ezt is emiatt szenvedem, de nem szégyenkezem, mert tudom, kinek hittem, s biztos vagyok abban, hogy ő meg tudja őrizni rábízott kincsemet addig a napig.

Mk 12,18-27

Ekkor odamentek hozzá a szadduceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és hátrahagyja feleségét gyermek nélkül, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el azt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik. Elvette az asszonyt hasonlóképpen mind a hét, és nem hagytak utódot. Mindezek után végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát, amikor feltámadnak, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Mert hétnek volt a felesége.” Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak föltámadnak, nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak felől pedig, mármint hogy feltámadnak, nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokornál, hogy miként mondta neki Isten, amikor szólt: »Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene?« Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagyon tévedtek.”


Milyen érdekes: mi szabadon járunk-kelünk, azt csinálunk, amit akarunk, mégis oly gyakran rabnak érezzük magunkat, a szentek pedig a fogságban is szabadok. Sőt minél jobban beszűkül a tér és a lehetőségek világa körülöttük, annál szabadabbak, eredetibbek, annál intenzívebben élnek. Igen, mert ők a mennyek országáról szóló üzenettel járták a világot, ennek az üzenetnek pedig az a természete, hogy nem lehet megbilincselni, bezárni, elfojtani. Amikor Pált börtönbe zárták, az a túlcsorduló isteni élet, amelyről tanúskodott, csak még jobban koncentrálódott benne és körülötte – hiszen értelme és szíve szüntelenül Jézus Krisztus körül forgott –, s hallatlan intenzitással adódott tovább egy beszélgetés, egy levél, egy gesztus által. Példa rá az a levél is, melynek részletét a mai Szentleckében olvassuk. Nemcsak Timóteus élhetett belőle, hanem lelki útmutatással szolgál az utolsó napig minden keresztény hívő, de különösen is az Egyház pásztorai számára.

Szent Pál levelének fényében még inkább ostobának tűnik a szadduceusok kérdése és primitív példája a mai Evangéliumban, mellyel nevetségessé akarták tenni a feltámadást és az örök életet. Persze ha valaki olyan üres életet él, és olyan kiégett lelkű, mint ezek a szadduceusok, nyilván nem kívánkozik a feltámadás és a mennyei örök élet után. Szent Pál és Timóteus, az apostolok és vértanúk mind megízlelték ennek az életnek az előízét, s azért kívánkoztak utána. Csak az várja a feltámadást és az örök életet, aki Isten mindenható cselekvését megtapasztalta életében, s ezt el nem veti és meg nem tagadja, hanem mindent ennek vet alá.

Urunk Jézus, köszönjük Neked Szent Pál apostol tanúságtételét, mely felszítja bennünk a vágyat az evangélium szerinti életre. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy amerre csak járunk, az evangélium örömhírét hirdessük szavunkkal és életünkkel, s ha majd bilincseket tesz ránk és helyhez köt az öregség, megnyíljék előttünk egy még tágasabb világ, a halhatatlan örök élet.