2018. június 2., szombat

Évközi 8. hét

Júd 17.20b-25

Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg az igékről, amelyeket előre megmondtak a mi Urunk, Jézus Krisztus apostolai. Épüljetek rá legszentebb hitetekre, imádkozzatok a Szentlélekben, őrizzétek meg magatokat Isten szeretetében, s várjátok a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre! A kételkedőkön könyörüljetek, amazokat viszont mentsétek meg, ragadjátok ki őket a tűzből! A többieken pedig könyörüljetek, ám félelemmel, s borzadjatok még a ruhától is, amit a testük beszennyezett! Annak pedig, akinek van hatalma bűn nélkül megőrizni titeket, és szeplőtelenül, boldog örömmel az ő dicsőségének színe elé állítani, a mi egyedül üdvözítő Istenünknek, Urunk Jézus Krisztus által, legyen dicsőség és magasztalás, uralkodás és hatalom minden idő előtt, most és mindörökkön örökké! Ámen.

Mk 11,27-33

Ezután ismét Jeruzsálembe mentek. Amint a templomban járt, odajárultak hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, és azt mondták neki: „Milyen hatalommal teszed mindezt? Ki adta neked a hatalmat, hogy mindezt megtedd?” Jézus így felelt nekik: „Én is kérdezek valamit tőletek. Feleljetek meg nekem, s akkor én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége a mennyből volt vagy az emberektől? Feleljetek nekem!” Azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja felelni: akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk, az emberektől, félnünk kell a néptől.” Mert mindnyájan azt tartották Jánosról, hogy valóban próféta volt. Azt felelték tehát Jézusnak: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt mondta nekik: „Én sem mondom meg nektek, miféle hatalommal teszem mindezt.”


Van, akin meg kell könyörülni, van, akit ki kell menteni, életünket is kockáztatva, mint a kisgyermekéért a lángokban álló házba is visszarohanó édesanya, s végül van, akit csak félelemmel és rettegéssel szánni lehet, menekülve a közeléből, mint Ábrahámnak és Lótnak Szodoma városából, különben az égő város lángjai elnyelnek, fertőzete utolér, és halálos ragálya minket is pusztulásba sodor. Jézus könyörült a tévelygőkön, megesett rajtuk a szíve, a bűnösök előtt szélesre tárta a mennyek országának kapuját, azokkal azonban, akik bezárták szívüket Isten irgalmas szeretete előtt, nem tudott mást kezdeni, mint hogy jajt mondott rájuk, ami nem annyira fenyegetés, mint inkább siralom.

Jézus több alkalommal is és hangsúlyosan reális lehetőségként, félelmetes valóságként beszélt a kárhozatról. Ma ezzel szemben a poklot szívesen kihagyják az evangélium hirdetéséből, vagy metaforikusan, elbagatellizálva beszélnek róla. Azt a véleményt is hallani, hogy ma már a katolikus Egyház sem gondolja egészen komolyan a pokol tényét, hiszen a katekizmus legújabb kiadásában az örök tűz kifejezés idézőjelben szerepel. De vajon egy teológiai kijelentésben lehet-e egyáltalán másként említeni az örök tüzet, mint képletesen, érzékeltetve, hogy az emberi fogalmak és a nyelv csak halványan sejtetni tudják a kárhozat rettenetes valóságát, mint ahogy az örök lakoma képe is csak gyatra hasonlat, amikor a mennyei boldogságról beszélünk?

Urunk Jézus, könyörülj meg rajtunk, bűnösökön, s ne engedd, hogy szívünket megkeményítve ellenálljunk a kegyelemnek, mint ellenfeleid a mai Evangéliumban, vagy lekicsinyelve földi életünk tétjét kockára tegyük örök üdvösségünket. Segíts, hogy akit csak lehet, megpróbáljunk kimenteni a kárhozat lángjaiból, ha pedig azt tapasztaljuk, hogy van, akin nem tudunk cselekvő módon segíteni, akkor se fordítsuk el szívünket tőle, hanem imádságban hordozzuk őt, az ítélkezést Rád bízva, aki az utolsó pillanatig sem mondasz le egyikünkről sem.