2018. június 10., vasárnap

Évközi 10. vasárnap

Ter 3,9-15

Az Úr Isten azonban szólította az embert: »Hol vagy?« Az így válaszolt: »Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.« Erre megkérdezte tőle: »Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?« Az ember azt felelte: »Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.« Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: »Miért tetted ezt?« Ő így felelt: »A kígyó rászedett és ettem.« Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: »Mivel ezt tetted, légy átkozott minden állat és földi vad között; a hasadon járj, és port egyél életed valamennyi napján! Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.«

2Kor 4,13-5,1

Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amiről írva van: »Hittem, azért szóltam«, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, minket is fel fog támasztani Jézussal, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére. Éppen ezért nem csüggedünk el, sőt, még ha a mi külső emberünk romlásnak indul is, a belső emberünk mégis napról napra megújul. Ez a mi mostani, könnyű szenvedésünk ugyanis a dicsőségnek igen nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk. Ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra. Mert a látható: ideigvaló, a láthatatlan pedig örökkévaló. Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben.

Mk 3,20-35

Amint hazaértek, ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még kenyeret sem ehettek. Mikor hozzátartozói ezt meghallották, elmentek, hogy erővel hazavigyék őt, mert azt mondták: »Megháborodott.« Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub szállta meg, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Ekkor összehívta őket, és példabeszédekben ezt mondta nekik: »Hogyan űzheti ki a sátán a sátánt? Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az az ország nem állhat fenn. És ha egy ház meghasonlik önmagával, az a ház nem állhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlott, nem maradhat fenn, hanem vége van. Senki nem mehet be az erősnek a házába és nem ragadhatja el a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erőst, csak akkor tudja kirabolni a házát. Bizony, mondom nektek, hogy minden vétket és káromlást, amellyel káromkodnak, megbocsátanak az emberek fiainak; de aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha, hanem örök vétek fogja terhelni.« Mert azt mondták: »Tisztátalan lélek van benne.« Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: »Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!« Ő így felelt nekik: »Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?« Aztán végighordozva tekintetét a körülötte ülőkön, így szólt: »Íme, az én anyám és testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám.«


Az egész Szentírás legfélelmetesebb kijelentése ez. Minthogy Isten végtelenül irgalmas, arról szó sem lehet, hogy abbahagyná a megbocsátást; az az Isten, aki azt kívánja tanítványaitól, hogy hetvenszer hétszer bocsássanak meg, vagyis végtelen sokszor, nem is szűnhetne meg felajánlani a megtérő bűnösnek az irgalmasságot. Éppenséggel a bűnös ember az, aki képtelenné válhat az isteni irgalom befogadására, ellenállhat a megbocsátó kegyelemnek.

Hihetetlennek tűnik, de eljuthat az ember oda, hogy a saját szemével is látott, tagadhatatlan csodát valami ördögi okoskodással úgy állítsa be, mint szemfényvesztést. Erre illik igazán az ördögi kör kifejezés, amely képes teljesen önmagába záródni, és kirekeszteni Isten kegyelmének sugarát. Mindaddig megbocsáthatatlan ez a fajta bűn, míg e körből ki nem lép az ember. Míg egészen fel nem adja azt az ideológiát, amellyel visszájára fordítja a legnyilvánvalóbb tényeket. Ha újra és újra megpróbáljuk felmenteni magunkat, ha lekicsinyeljük vagy egyenesen tagadjuk a bűnt, az nem más, mint az irgalom visszautasítása, a Szentléleknek való totális ellenállás, nemet mondás az üdvösségre, vagyis a kárhozat kezdete.

Urunk Jézus, megrendít a kárhozat misztériuma, a Léleknek való ellenállás félelmetes lehetősége. Kérünk Téged, állj mellettünk kegyelmeddel, hogy nap mint nap felhatalmazzuk Szentlelkedet, hogy ránk bizonyítsa a bűnt, hiszen ez a megszégyenítő leleplezés megszabadulásunk, üdvösségünk kezdete. Segíts, hogy hibáinkat, vétkeinket beismerve őszinte bűnbánatot tartsunk, s példánkkal és állhatatos imádságunkkal mi magunk is közreműködjünk abban, hogy a Lélek, aki az Általad az utolsó pillanatig felkínált irgalmat akarja közvetíteni nekünk, nyitott szívekre találjon körülöttünk.