2018. május 13., vasárnap

Urunk mennybemenetele

ApCsel 1,1-11

(...) Amikor együtt étkezett velük, meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya ígéretére: ,,Azt hallottátok tőlem, hogy János csak vízzel keresztelt, ti azonban néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni. (...) A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig.” Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől. S miközben nézték őt, amint az égbe ment, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában. Így szóltak: „Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok.”

Ef 1,17-23

(...) Hatalmas erejének hatékonyságát Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta halottaiból és jobbjára állította a mennyekben, minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom, és minden név fölé, amelyet nemcsak ezen a világon említenek, hanem a jövendőben is. Mindent a lába alá vetett, s megtette őt mindenek fölött álló főnek az egyházban, amely az ő teste, és annak a teljessége, aki mindent mindenben betölt.

Mk 16,15-20

Azután ezt mondta nekik: ,,Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől. Azok pedig elmentek és prédikáltak mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, a tanítást megerősítette, s csodajelekkel kísérte.


Ha mernénk szívünk mélyére, bűneink gyökerénél is mélyebbre tekinteni, ahol Isten képmására alkotott teremtmény vagyunk, megláthatnánk az igazi reménység kopott, de mégis kivehető vázlatát, s a bűneink miatt eltorzult istenkép mögött felsejlene előttünk a tékozló fiát hazaváró Atya képe. Földi életünk tapasztalatai segíthetnek élővé tenni bensőnkben ezt a képet. Amíg el nem érjük az emberélet útjának felét, arra vágyakozunk, hogy otthonunk legyen, ahová mindig hazavárnak. Amikor pedig már van otthonunk, arra vágyunk, hogy mindig legyen, akit hazavárhatunk.

Ez utóbbi állapot hasonlít jobban a mennyországhoz, ahol az Atya vár minket Egyszülöttjével, aki a jobbján ül, és a Szentlélekkel, meg angyalaival és szentjeivel. Az emberélet útjának felén túl – ha nem akarunk torz és infantilis lények maradni, és vállaljuk azt a nagy változást, amit ez a korszak felkínál nekünk – szenvedéseink nagy része a tékozló fiú atyjának szenvedése lesz: a szülőé, aki mindig hazavárja gyermekét, akkor is, ha útjait nem ő irányítja többé. Nem tehet mást, mint vár rá feltételek és elvárások nélkül. És ez az ingyenes várakozás lesz gyermeke igazi otthona, járjon bármerre is a világban, akár nem is gondolva a szülői házra. Hasonlót átél az igazi lelkiatya és a hű barát is. A minket hazaváró mennyei Atyáról a mai nap kézzelfogható bizonyítékot is ad, amikor a fölséges Isten szent Fiát testestül-lelkestül dicsőségébe fogadja.

Mennybe ment Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked azt a tapasztalatot, melyre a mai ünnep ráirányítja a figyelmünket. Köszönjük, hogy mi magunk is várhatunk valakit, akit a lelkünk szeret, s ezáltal megsejthetjük, hogy mit is jelent, hogy bár Istenben nincs hiány és változás, mégis személyében isteni módon hazavár minket. Add, hogy lelkünkben megőrizzük a mennybemenetel megnyílt egének e fönséges üzenetét, s tágítsd ki szívünket, hogy mi is mennyei Atyád szeretetével várhassuk haza és fogadjuk be a ránk bízottakat.