2018. május 1., kedd

Húsvét 5. hete

ApCsel 14,19-28

Antióchiából és Ikóniumból azonban utánuk jött néhány zsidó. Felbujtották a tömeget, és megkövezték Pált. Azután kivonszolták a városon kívülre, abban a hitben, hogy meghalt. De amikor a tanítványok körülvették, felkelt, és bement a városba. Másnap pedig Barnabással útra kelt Derbébe. Miután ennek a városnak is hirdették az evangéliumot és sokakat tanítottak, visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Útközben megerősítették a tanítványok lelkét, és intették őket, hogy maradjanak meg a hitben. Elmondták, hogy sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. S miután az egyes egyházakban böjtölve és imádkozva presbitereket rendeltek számukra, az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. Azután átmentek Pizídián, és Pamfíliába jutottak. Miután Pergében is hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába, onnan pedig elhajóztak Antióchiába, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva elindították őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek és egybegyűjtötték az egyházat, elbeszélték, milyen nagy dolgokat művelt általuk az Isten, és hogy a hit ajtaját megnyitotta a pogányoknak. Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványokkal.

Jn 14,27-31a

Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek. Most már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme; felettem ugyan nincs hatalma, de hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy teszek, ahogy az Atya meghagyta nekem: keljetek föl, menjünk innen.


Nem szabad lekicsinyelni azt a fajta békességet sem, melyet a világ ad, ha abból rend és nyugalom fakad. Hiszen mindenütt, ahol felülemelkednek az egyéni indulatokon és sérelmeken, ahol – még ha önérdekből is – leteszik a fegyvert és tárgyalni kezdenek a megegyezésre törekedve, megtörik a sátán hatalmát. De tudnunk kell, hogy ez a fajta béke mindig törékeny és ingatag, mivel csak külsődleges, és ki van szolgáltatva a világ törvényének, melyet a hármas kívánság ural. Van azután belső béke is: a filozófusok békéje, a sztoikus nyugalom, szenvedélymentesség, s van a kényelmességből, olykor megalkuvásból fakadó „pax vegetativa”, mely azokra jellemző, akik inkább minden konfliktust elkerülnek, csak hogy békén hagyják őket.

Az Úr Jézus békessége egyikhez sem hasonlít, mert ez a béke nem külső vagy belső erők egyensúlya, nem is valaminek a hiánya, hanem éppenséggel valakinek a jelenléte: a Szentlélek bennünk lakása. Amikor a feltámadott Jézus azt mondja az apostoloknak: „Békesség nektek!”, azzal nem csupán köszönti őket, nem is csak békét kíván nekik, hanem mindjárt közli is velük békességét, ezért hozzáteszi: „Vegyétek a Szentlelket!” S ezzel az isteni létezés forrását nyitja meg bennük, amely az örökkévaló Isten mélységéből hozza fel az élet vizét, és ezzel árasztja el benső világukat. Ez az a békesség, amely megőriz a nyugtalanságtól és a félelemtől, mint Szent Pál apostolt. Krisztus békessége megannyi rosszindulat, üldözés, szerencsétlenség közepette is erőt adott neki, hogy tovább folytassa az evangélium hirdetését.

Urunk Jézus, töltsd el szívünket a Te békességeddel, melyet a világ nem adhat meg nekünk. Add, hogy ez a belülről fakadó békességfolyam gátat törve áradjon el bennünk minden feloldozásban és minden szentáldozásban, és másokra is kiáradva békességet szerezzen a békétlen világban.