2018. május 25., péntek

Évközi 7. hét

Jak 5,9-12

Ne panaszkodjatok, testvérek, egymás ellen, hogy meg ne ítéljenek benneteket! Íme, a bíró az ajtó előtt áll! A szenvedésben és béketűrésben legyenek példaképeitek, testvérek, azok a próféták, akik az Úr nevében szóltak! Íme, boldognak mondjuk őket, mert kitartottak. Hallottatok Jób béketűréséről, és láttátok a végét, melyet az Úr adott, mert irgalmas az Úr, és könyörületes. Mindenekelőtt pedig, testvéreim, ne esküdjetek sem az égre, sem a földre, és semmiféle más esküvel sem! Legyen a ti ,,igen”-etek igen, a ,,nem”-etek nem, hogy ne essetek ítélet alá!

Mk 10,1-12

Ezután elindult onnan, és a Jordán túlsó partján Júdea határába ment. Újból tömeg gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. A farizeusok odajárultak hozzá, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?” Ő így felelt nekik: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Erre azt mondták: „Mózes megengedte, hogy válólevet írjunk és elbocsássuk.” Erre Jézus azt válaszolta nekik: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” Odahaza a tanítványai ismét megkérdezték őt erről a dologról. Azt felelte nekik: ,,Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör.”


A mai Szentleckében és Evangéliumban egy sor erkölcsi kérdésről esik szó: az egymás elleni zúgolódás kerüléséről, a türelemről, az esküdözéstől való tartózkodásról, a tiszta beszédről és a házassági kötelék Isten akarata szerinti felbonthatatlanságáról. Határozott és egyértelmű szavak, mégis mennyi megalkuvás, ingadozás, a világ szellemétől való súlyos fertőzöttség hatja át az ezekkel kapcsolatos keresztény közbeszédet! És amikor keresztények, papok és hívek pozitívan nyilatkoznak vallási és erkölcsi kérdésekben, akkor is gyakran milyen felületes az érvelésük: olykor praktikus szempontokra, máskor szokásra hivatkoznak, de nem süt belőlük az a meggyőződés, hogy ezt vagy azt azért teszem, illetve nem teszem, mert így kívánja az Úristen. Mintha bizony szégyellnének is erre hivatkozni, nehogy bigottnak, szűklátókörűnek és elmaradottnak nézzék őket az emberek. És mi hogyan gondolkodunk, hogyan beszélünk egymás között és a nyilvánosság előtt ezekről a dolgokról?

Figyeljük meg a mi Urunkat és apostolait, hogyan és mire hivatkoznak, amikor kényes erkölcsi kérdések kerülnek szóba. Hivatkozási alapjuk minden esetben ugyanaz: a kinyilatkoztatásban közölt isteni akarat, az üdvősségtörténet nagy tettei és ígéretei, a teremtés, a megváltás, a dicsőséges világvégi eljövetel, a holtak feltámadása, az egyetemes ítélet és az örök élet. Azt a kijelentést, hogy lesz utolsó ítélet, és a Bíró már az ajtó előtt áll, lehet korszerűtlennek minősíteni, de előbb-utóbb mindannyian kikerülhetetlen tényként szembesülünk vele. Az igazán nagy formátumú emberek, a történelem példakép értékű személyiségei ennek mindig is tudatában voltak.

Urunk Jézus, köszönjük, hogy tudtunkra adod Istenünk ránk vonatkozó, eredeti szándékát, és hogy megítéltetésünk mércéje nem saját szubjektív szempontjaink lesznek, hanem az Általad világosan megfogalmazott, mindenkire egyaránt vonatkozó parancsok és elvárások. Köszönjük az apostolaid és utódaik által megőrzött és nekünk átadott hitletéteményt, amelyre mint végső alapra hivatkozhatunk, amelyet nem kérdőjelezünk meg, s amely életünknek egyedülálló perspektívát ad. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy hétköznapjaink, kisebb és nagyobb jelentőségű döntéseink, cselekedeteink mind erre az alapra épüljenek, hogy amikor eljössz ítélni élőket és holtakat, biztonságban megállhassunk a Te színed előtt.