2018. április 22., vasárnap

Húsvét 4. vasárnapja

ApCsel 4,8-12

Ekkor Péter Szentlélekkel eltelve így szólt hozzájuk: ,,Népünk vezetői és ti vének, halljátok! Ti ma felelősségre vontok minket, mert jót tettünk egy beteg emberrel, hogy megtudjátok, hogyan lett újra egészséges. Vegyétek hát tudomásul mindnyájan, ti és Izrael egész népe, hogy a mi Urunknak, a Názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit ti keresztre feszítettetek, akit Isten feltámasztott halottaiból: őáltala áll ez itt előttetek egészségesen. Ez az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, s amely szegletkő lett; és nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell.”

1Jn 3,1-2

Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van.

Jn 10,11-18

Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, amikor látja, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat és elfut – a farkas pedig elragadja és szétszéleszti azokat –, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor: ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, amint engem ismer az Atya, és én is ismerem az Atyát; és én életemet adom a juhokért. (...) Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem: én adom oda magamtól. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.


E szavakat olvasva a mi felületes, emberi figyelmünk többszörös ellentmondásba ütközik. Először is, mert Jézustól igenis elvették az életét: letartóztatták, megkötözték, keresztre feszítették. Másodszor pedig azért, mert hogyan mondhatja, hogy szabadon adja oda az életét, ugyanakkor pedig azt, hogy az Atya parancsára cselekszik? Az ellentmondás persze csak látszólagos. Hiszen az élet odaadása elsősorban és alapvetően nem abban áll, hogy halálra adja magát az ember, hanem hogy valóban szeret. Jézust azért küldte az Atya a világba, hogy emberként is Isten belső törvénye szerint éljen, és így megmutassa nekünk, embereknek, mit jelent Isten képmására teremtett lénynek lenni.

Ez a belső törvény a legnagyobb szabadság forrása, hiszen nem egyéb, mint a Szentlélek áramlása az Atya és a Fiú között. Jézus szabadon adta át életét értünk az Atyának, s halálát bűneink bocsánatáért esdeklő imádsággá tette, hogy legyen jövőnk, ha megbánjuk bűneinket. Így hát élete szabad odaadásának gyümölcseként készen vár ránk a bocsánat, és húsvéti ajándékként megkaptuk tőle azt a képességet, hogy nekünk is legyen hatalmunk szeretetből odaadni az életünket. Önmagunknak ezt az odaadását nem lehet másképp megvalósítani, csak egy Isten és ember kötötte szövetségben: házasságban vagy szüzességben, halálig felvállalt testvéri szeretetben, örökfogadalmas odaadásban, ahol tetteinket többé nem saját törvényeink irányítják, hanem az önmagunk fölé emelő Szeretet.

Urunk Jézus, kérünk, segíts, hogy valóban odaadjuk Neked és Érted az életünket: nem csupán valamit, egy-egy jó elhatározást, fogadalmat, jó szót vagy tettet, hanem önmagunkat, teljes szívből, egészen. Add, hogy ne mérlegeljük, hogy megéri-e, nem túl kockázatos-e, hanem merjük belevetni magunkat a szeretet egész lényünket kívánó kalandjába, s abban kegyelmeddel egy életen át ki is tartsunk.