2018. október 23., kedd

Évközi 29. hét

Ef 2,12-22

Akkoriban Krisztus nélkül éltetek, idegenek voltatok Izrael közösségétől, kívül álltatok az ígéret szövetségein, remény nélkül és Isten nélkül éltetek ezen a világon. Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek; mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához. Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.

Lk 12,35-38

Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák.


Három nagy valóság hiányzik a hitre nem jutott ember életéből: Krisztus, a reménység és a békesség; s ez a három egy, mert ahogy a mai Szentleckében Krisztus a mi békességünknek mondatik, más helyen azt találjuk, hogy Krisztus a mi reménységünk. Valójában tehát a békére és reményre szomjazó ember nem valamire vágyik, hanem magára Jézus Krisztusra. Van persze valamiféle reményük a Krisztust nem ismerőknek is, hiszen a pogányok is hittek egyfajta túlvilági életben, ahol a lélek árnyként él tovább, ez a sápadt reménység azonban össze sem hasonlítható azzal az új reménységgel, melyet Húsvét hajnala ragyogtatott fel a testében megdicsőült Jézus Krisztusban. A keresztény reménység nem azonos az Ószövetségben fokozatosan kibontakozó reménykedéssel sem, amely abban állt, hogy az igazak az idők végén majd feltámadnak: a kereszténység abban remél, ami már megtörtént és végbement Jézus testének megdicsőülésében. Ezért a mi reménységünk tárgya nem is a világvégi feltámadás, hanem maga az Úr Jézus Krisztus!

Különösen is felragyog ez a misztérium elhagyatottságunk sötét éjszakájában, amikor lehullottak a csillagok, és a hold sem világít, amikor igazságtalannak érezzük a sorsunkat, és talán létezésünk értelmét is megkérdőjelezzük. Ő nem hagy cserben minket, soha meg nem feledkezik rólunk, mert pótolhatatlan vagyunk számára a szeretet isteni titkának örvénylő mélységeiben. Az ember, aki személy, sohasem találhatja meg lelke békéjét tárgyakban vagy személytelen dolgokban, csak egy másik személyben, szívének végső nyugalmát pedig nem lelheti meg másutt, csak a végtelenül és örökké szerető személyek közösségében, a Szentháromság egy Istenben.

Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy a mai Evangélium szolgáját követve felövezzük magunkat, meggyújtsuk szívünkben az eljöveteledbe vetett reménység gyertyáját, és így várjuk érkezésedet. Ne engedd, kérünk, hogy elborítson az elkeseredés és kétségbeesés parttalan érzése, hanem a legkilátástalanabb helyzetben is megtapasztaljuk azt a békességet, amely nem más, mint a Te titokzatos jelenléted, végső eljöveteled előtti kegyelmi látogatásod.

2018. október 22., hétfő

Évközi 29. hét

Ef 2,1-10

Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben éltetek egykor ennek a világnak szokása szerint, a levegőben uralkodó fejedelemnek engedelmeskedve, annak a léleknek, amely most a hitetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan ezek között éltünk, mikor követtük testünk vágyait, és teljesítettük a test és az érzékek kívánságait. Természetünknél fogva a harag fiai voltunk, akárcsak a többiek. De Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett – az ő kegyelméből üdvözültetek –, vele együtt feltámasztott, és az égiek közé helyezett el Jézus Krisztus által, hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk.

Lk 12,13-21

(...) Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Akkor így gondolkozott magában: »Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.« Majd azt mondta: »Ezt fogom tenni: Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!« Isten azonban így szólt hozzá: »Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?« Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.”


Mi a bűne – az éppenséggel a jelen világ értékrendjét megtestesítő – gazdag embernek a mai Evangéliumban? Látszólag semmi, Isten mégis esztelennek nevezi. Három szintje van ugyanis az Istentől való elfordulásnak, vagyis a lelki halálnak. Az első a világ szokásai szerint való, önközpontú élet. Első pillantásra úgy tűnhet, a keresztény erkölcs szempontjából nincs benne semmi kivetnivaló, ám felettébb veszélyes, mert szélesre tárja a kaput a kísértések előtt, s szinte önműködően termeli ki a második réteget, a bűnöknek az ember életét keresztül-kasul behálózó, áthatolhatatlan szövedékét. Van azonban a bűnön túl egy harmadik réteg, egy még mélyebb valóság: a gonosz lélek uralma. A világ ártatlannak tűnő divatjain és értékrendjén keresztül maga a sátán akar egyre jobban uralomra jutni az életünkben, hogy a végén nyíltan kimondja: „Ha leborulva imádsz engem...”

Gondoljuk csak meg: a názáreti Szent Család életére nem volt jellemző az a könnyed, gondtalan életvitel, amely a fogyasztói társadalom sajátja, miközben nap mint nap ezrek és ezrek halnak éhen. A szentek életében nyoma sincs azoknak a szokásoknak, melyeket minden további nélkül elfogad a mai közízlés és szentesít a modern európai morál: egy kis flört, jókedvű italozás, kihívó öltözködés, állandó dübörgő zene, a világi törvények ügyes kijátszása és az isteni parancsok sajátos értelmezése... S ahogy a világ szokásai szerinti élet önzésbe és bűnbe fullad, úgy a krisztusi értékrendre, megszentelt hagyományra épülő, elkötelezett keresztény élet erényeket terem.

Urunk Jézus, kérünk, állj mellettünk kegyelmeddel a rossz elleni küzdelemben. Segíts, hogy szakítani tudjunk a világ szokásaival, és helyettük kialakítsuk a keresztény lét mindennapjainkat átszövő szokásait. Erősíts meg a bűnök elleni harcban, hogy hadat üzenjünk a rossz hajlamoknak, s helytálljunk a kísértések idején. Végül tégy bátorrá és elszánttá, hogy újra meg újra tudatosan, határozottan és egyértelműen ellentmondjunk a gonosz szellemnek.

2018. október 21., vasárnap

Évközi 29. vasárnap

Iz 53,10-11

De az Úrnak úgy tetszett, hogy összetörje betegséggel. Ha odaadja engesztelő áldozatul életét, meglátja majd utódait, hosszúra nyújtja napjait; és az Úr tetszése az ő keze által teljesül. Lelkének gyötrelme után meglátja a világosságot, megelégedett lesz; tudásával szolgám igazzá tesz sokakat, és bűneiket ő hordozza.

Zsid 4,14-16

Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre.

Mk 10,35-45

Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: „Mester! Azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő megkérdezte tőlük: „Mit akartok, hogy megtegyek nektek?” Azt felelték: „Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.” Jézus erre azt mondta nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Ők azt felelték neki: „Meg tudunk.” Ekkor Jézus azt mondta nekik: „A pohárból, amelyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek készítették.” Amikor a tíz meghallotta ezt, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és azt mondta nekik: „Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”


A mi fogalmaink szerint az, aki erős, nem tud együttérezni gyöngeségeinkkel; az, aki tökéletes, nem tudja elnézni, hogy mi tökéletlenek vagyunk; s az, aki bűntelen és tiszta, nem is tudja elképzelni, mik azok a kísértések, melyek nap mint nap leselkednek ránk. Úgy gondoljuk, csak az tud megérteni bennünket, aki maga is ugyanazzal a nehézséggel küszködik, mint mi, s csak az tud igazán együttérezni velünk és segíteni rajtunk, aki egyszer-kétszer maga is elbukott. A mai Szentlecke fényében ezt a közkeletű tévedést le kell lepleznünk és el kell vetnünk. Ha Jézus Krisztus emberebb ember lehetett volna és jobban átérezhette volna gyöngeségeinket a bűn megismerése által, egészen biztosan követett volna el bűnt. Csakhogy a bűn nem emberségünk, hanem csak megromlott emberi természetünk velejárója.

Más a helyzet a kísértéssel. Ha Krisztus mentesült volna a próbatételtől, nem lehetett volna igazi ember, s nem is tudna együttérezni velünk. A mai nap örömhíre ezzel szemben éppen az, hogy ő is kísértést szenvedett, akárcsak mi, de mivel nem engedett neki, van ereje, hogy minket is megszabadítson. Mert Jézus Krisztus nem az emberfeletti ember csodálatra méltó, egyszersmind félelmetes ideáljának megvalósítója, hanem ennél sokkal több: a valódi erő, a valódi tökéletesség, a valódi bűntelenség és tisztaság megtestesítője. Ezért ő úgy tud erős, tökéletes és tiszta lenni, hogy közben együttérez mások gyöngeségeivel.

Szabadító Jézus Krisztus, aki áthatoltál az egeken, s aki át tudsz hatolni a mi gyarlóságunk sötét fellegein is! Köszönjük Neked, hogy nem elnéző vagy irántunk, nem úgy tekintesz ránk, mintha minden rendben lenne velünk, hanem valóságosan elveszed minden bűnünket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy azt, ami ebből a mi részünk, hogy bizalommal Eléd járulunk, és engedjük, hogy gyöngeségeinken keresztül megmutatkozzék a Te szereteted halhatatlan ereje, készségesen megtegyük, s megtanuljunk Tőled megértéssel, együttérzéssel tekinteni minden testvérünkre.

2018. október 20., szombat

Évközi 28. hét

Ef 1,15-23

Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és az összes szent iránti szeretetetekről, nem szűnök meg hálát adni értetek, megemlékezve rólatok imádságaimban, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, akik hiszünk. Hatalmas erejének hatékonyságát Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta halottaiból és jobbjára állította a mennyekben, minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom, és minden név fölé, amelyet nemcsak ezen a világon említenek, hanem a jövendőben is. Mindent a lába alá vetett, s megtette őt mindenek fölött álló főnek az egyházban, amely az ő teste, és annak a teljessége, aki mindent mindenben betölt.

Lk 12,8-12

Mondom pedig nektek: Aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt Isten is megtagadja angyalai előtt. Ha valaki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer; de aki a Szentlelket káromolja, annak nincs bocsánat. Mikor pedig a zsinagógába, elöljárók és hatóságok elé hurcolnak benneteket, ne aggódjatok azon, hogy hogyan és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek megtanít benneteket abban az órában, hogy mit kell mondanotok.”


A napi szentírásolvasás és elmélkedés néha vigasztalással tölt el, máskor felszólít, ismét máskor pedig olyan, mintha holt szöveg lenne csupán, mely nem mond semmit. Az olvasmányok a leplek, melyek Jézust rejtik, s ahogy közelebbről megvizsgáljuk, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a leplek alatt nincs senki, a sír üres. Ez az üresség, mely az Írásokból tátong, csak felnagyítja saját belső ürességünket, s előbb kényelmetlen, majd nyugtalanító érzést kelt bennünk, a végén pedig megrémít, már-már kétségbe ejt. Megízleljük azt az állapotot, amilyen sötét, puszta és kietlen volt a világ a teremtés hajnalán, mielőtt Isten Lelke lebegett volna a vizek felett. Maga a Szentírás is élettelen szöveg őnélküle, sőt még annál is rosszabb, mert a betű öl, s csak a Lélek az, aki éltet.

Azonban jön Húsvét hajnalának angyala, és figyelmeztet: „Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, feltámadt!” A Szentírásban jelenlévő Urat nem tarthatja fogva senki szűkös gondolat- és érzésvilágának sírja: ő nincsen a mindennapi rutintól elszürkített bibliaolvasásban, nincsen a pusztán elméleti szövegmagyarázatban, nincsen a saját megalkuvásaink igazolását kereső értelmezésben, mert a Bibliában is a Szentlélek által él. A Szentlélek támasztja fel minden alkalommal a mondatok és szavak sírboltjából, ha valóban vele akarunk találkozni. Pontosabban szólva: minket támaszt fel halottainkból, minket emel fel abba a magasságba, ahol ő van, s ahonnét a sugalmazott szentírási igék valók, hogy elvont tanításnál, tudományos magyarázatnál elmondhatatlanul többet adjon: kicsiny fénysugarat, mely megvilágosítja elménk homályait, apró szikrát, amely lángra lobbantja szívünket, mint az emmauszi tanítványokét.

Urunk Jézus, gyújts világosságot szívünkben Szentlelkeddel, hogy a napi szentírásolvasásban és elmélkedésben valóban Veled találkozhassunk, s végre megértsük, ne csupán az eszünkkel, hanem egész lényünkkel, hogy milyen reménységre hívott meg minket az Atya, hogy milyen gazdag az a fölséges örökség, amelyet a szenteknek, vagyis nekünk készített, és hogy milyen mérhetetlenül nagy a hatalma felettünk – olyan nagy, hogy a halálból is feltámaszt minket, és Veled együtt dicsőséges jobbjára emel.

2018. október 19., péntek

Évközi 28. hét

Ef 1,11-14

Benne részesei is lettünk az örökségnek, mi, akik erre rendeltettünk annak végzése szerint, aki mindent akaratának végzése szerint cselekszik, hogy magasztaljuk az ő dicsőségét, mi, akik már azelőtt is reméltünk Krisztusban. Benne ti is hallottátok az igazság igéjét, hittetek is neki, és megkaptátok a megígért Szentlélek pecsétjét, aki foglalója örökségünknek, amíg Isten teljesen meg nem váltja tulajdonát dicsőségének magasztalására.

Lk 12,1-7

Amikor olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem legázolták egymást, először csak a tanítványaihoz kezdett beszélni: ,,Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna. Ezért amit sötétben mondtatok, fényes nappal halljátok majd vissza, és amit a belső szobában fülbe súgtatok, a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek. Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti a verebeknél.


Ha az Atyaisten kevesebbet adott volna szent Fia által a benne hívőknek, mint magát a Szentlelket, akkor az egész kereszténység mítosz lenne csupán, olyan szóbeli ígéret, amelyre semmilyen komolyan vehető garancia nincs; elvont filozófia, utópia, sőt végső soron ámítás, mert miközben beteljesedésről beszél, minden marad a régiben: Isten fenn trónol az egek egei felett, az ember pedig lenn a porban tengeti napjait, míg porrá nem válik maga is. De minthogy örökségünk foglalója maga a Szentlélek, a legnagyobbat kaptuk: az Atya és a Fiú közös életét, erejét és dicsőségét. Isten a maga legbensőbb életét éli bennünk, de nem úgy, mint ahogy a konszekrált ostya benne van az áldoztatókehelyben, hanem úgy, hogy minket von be a Szentháromság közösségébe.

A Szentlélek azzal, hogy hitet támaszt bennünk (s ennek köze van a feltámasztáshoz, mely szintén az ő erejében ment végbe), Jézus istenfiúságában részesít, s így az Atyaisten gyermekeivé tesz bennünket. A remény által olyan bizalmat ébreszt bennünk az Atya iránt, mint amivel Jézus, az emberré lett Fiúisten bízott az Atyában, még a kereszten haldokolva is. És olyan szeretetet, mint amivel ő szeretett minket, úgy, hogy életét adta értünk, győzelmet aratva a halál, a gyűlölet és a közömbösség felett. Ami igazán lényeges, azt tehát már meg is kaptuk a foglalóval, a Szentlélek bennünk lakásával. Ami még majd a jövőben vár ránk, az minőségileg nem lesz új vagy más, csak teljesebb. Az utolsó napon testünk is feltámad, és részesül Isten Fiának dicsőségében, s ezután örökké élhetünk, mint Isten angyalai.

Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, hogy Általad részesülhettünk a legnagyobb isteni ajándékban, a Szentlélekben. Szítsd fel az ő tüzét lelkünkben, hogy nap mint nap erőt, lendületet, biztatást nyerjünk feladataink teljesítéséhez, emberi kapcsolataink rendbe tételéhez és keresztünk hűséges hordozásához, Szent Pállal vallva, hogy „ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, melynek részesei leszünk”, sőt egy kicsit már vagyunk is.

2018. október 18., csütörtök

Szent Lukács evangélista

2Tim 4,9-17a

Siess, jöjj hozzám mielőbb! Démász ugyanis elhagyott a világ szeretete miatt, és elment Tesszalonikibe, Krescensz Galáciába, Títusz pedig Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkot is vedd magadhoz, és hívd el: jó hasznát tudom venni a szolgálatban. Tichikuszt elküldtem Efezusba. A köpenyemet, amelyet Troászban Karpusznál hagytam, arra jöttödben hozd magaddal, úgyszintén a könyveket is, de legfőképpen a pergameneket. A rézműves Alexander sok rosszat tett velem; az Úr majd megfizet neki tettei szerint. Te is óvakodj tőle, nagyon ellene szegült ugyanis szavainknak. Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki cserbenhagyott – ne tudassék be nekik! De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából.

Lk 10,1-9

Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: „Elközelgett hozzátok az Isten országa.”


Sajátos öröm felfedezni Urunk egy-egy szavában, cselekedetében, hogy azzal mintha épp a mi utunkat, hivatásunkat jelölné ki. Így lehetett Szent Lukács Jézusnak a mai Evangéliumban hallott szavaival, melyek többszörösen is neki szóltak. Szent Pál társaként sokat utazott az evangélium érdekében; átélhette a kiszolgáltatottságot, az evangéliumi szegénységet, de azt is, hogy mit jelent a krisztusi békesség hordozójának és hírnökének lenni. Mint orvos különösen is magára vonatkozónak érezhette a felhívást: „Gyógyítsátok meg a betegeket!”

A mai Szentleckéből – mely tele van hétköznapi dolgokkal, esetlegességekkel s Szent Pál férfiasan visszafogott panaszkodásával amiatt, hogy a hozzá legközelebb állók, közvetlen munkatársai is cserben hagyták és fájdalmat okoztak neki – nyilvánvaló, hogy az ősegyház élete sem volt tiszta, felhőtlen idill. Isten országa sem akkor, sem most nem emberi gyarlóságoktól mentes, szép, felhők feletti világ, hanem bennünk és köztünk épülő valóság, melyet a mi erőfeszítéseink és gyengeségeink, elviselt és önként vállalt szenvedéseink is alakítanak. Az Úr pedig nemcsak titokzatos jelenlétével, belső vigasztalásával van segítségünkre, hanem azok által is, akiket mellénk rendelt, s akik hűséges ragaszkodásukkal tartják bennünk a lelket a nehéz időkben. A mai ünnepen adjunk hálát azért, hogy kegyelmével mellettünk is ott áll az Úr, és evangéliumával Szent Lukács.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy miközben Szent Lukács és a többi evangélista írásait olvassuk, s az elmélkedés folyamán ítéleted alá helyezzük életünket, magunkon érezhetjük a Te szelíd és irgalmas tekintetedet; miközben megtanuljuk, hogy Nélküled senkik és semmik vagyunk, arról is tapasztalatot szerzünk, hogy megnyugtató és igaz békességet adó jóváhagyásoddal elismered gyatra, de hűséges fáradozásunkat. Szent Lukács közbenjárására add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy a Te küldötteidként mi is egész életünkkel az isteni irgalmasság hírnökei lehessünk.

2018. október 17., szerda

Évközi 28. hét

Gal 5,18-25

Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt. A test cselekedetei nyilvánvalók: paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók. Ezekről előre mondom nektek, mint előbb is mondtam, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát. A Lélek gyümölcsei pedig: a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és a kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint!

Lk 11,42-46

De jaj nektek, farizeusok! Mert tizedet adtok a mentából, a rutából és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni. Jaj nektek, farizeusok! Mert szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a piacon. Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, amelyek fölött emberek járnak, anélkül, hogy tudnának róla.” Erre a törvénytudók közül az egyik ezt mondta neki: „Mester! Ha ezt mondod, minket is gyalázol.” Ő ezt felelte neki: „Jaj nektek is, törvénytudók! Mert elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, magatok pedig egy ujjatokkal sem érintitek a terheket.”


Test és lélek Szent Pál szóhasználatában nem egyfajta platóni vagy buddhista ellentétpár, hanem az öntörvényű és az Isten Lelke szerinti élet szembeállítására szolgáló kifejezés. Vagyis testi ember nemcsak az, aki testies (kicsapongó, parázna, fajtalankodó), hanem mindaz, aki – akár testi, akár lelki (pszichikai és szellemi) életében – Isten törvényei helyébe saját megromlott emberi természetének késztetéseit állítja, s így Isten nélküli, önközpontú, az örökkévalóságra érdemtelen életet él. Lelki ember pedig az, aki épp ellenkezőleg: Isten felé gravitál – testi és lelki életében egyaránt.

Ennek fényében újra kell értelmeznünk a „lelki élet” kifejezést is, mely igen sokak számára csak bizonyos kifejezetten vallási cselekedeteket jelent, mint amilyen az elmélkedés, imádság, szentírásolvasás. Holott Szent Pál szótárában a lelki élet nem az élet egy bizonyos részét jelenti, hanem azt a teljes emberi életet, amely a Szentlélekkel van kapcsolatban, mely az ő hatása alatt folyik. Ebben az értelemben tehát a lelki élet felölel minden emberi tevékenységet, a testi cselekvéseket is. A szentségi házasságban történő szerelmes testi egyesülés például a lelki élet része, míg a kevélység mindenestül a testi ember sajátja.

Urunk Jézus, köszönjük Neked a Lélek szerinti életet, mely az egyetlen igazán teljes értékű élet. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy mindig a Lélek szerint járjunk, megfeszítve testünket, vagyis ellene mondva a bűnös természet önzésének, s így eljussunk egyetlen és minden más törvény felett álló törvényed: az el nem múló, legyőzhetetlen, őseredeti és mindig új szeretet teljességére.

2018. október 16., kedd

Évközi 28. hét

Gal 5,1-6

Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus. Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek magatokra ismét a szolgaság igáját. Íme én, Pál, mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. Újra tanúságot teszek minden ember előtt, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvényben keresitek a megigazulást, kiestetek a kegyelemből. Mert mi a Lélek által, hitből várjuk a megigazulás reményét. Hiszen Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a hit, amely a szeretet által munkálkodik.

Lk 11,37-41

Miközben beszélt, egy farizeus megkérte, hogy ebédeljen nála. Ő bement hozzá, és asztalhoz ült. A farizeus pedig megütközött magában, amikor látta, hogy evés előtt nem mosott kezet. Ekkor az Úr azt mondta neki: „Ti farizeusok ugye megtisztítjátok a pohár és tányér külsejét? A bensőtök azonban tele van rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami benne van? Ami bennetek van, abból adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számotokra.”


A hitet kegyelemként kaptuk, szüleink és tanítóink által nevelődött bennünk, élővé és tevékennyé azonban csak a szeretet által válhat. Nem elég tanulni a hit tételeit, nem elég naponta olvasni a Szentírást, és elmélkedni rajta, mert mindez semmit sem ér, ha hiányoznak életünkből a szeretet tiszta, ingyenes cselekedetei, melyeken keresztül hitünk kibontakozhatna és megerősödhetne. Lehet, hogy itt van az alapvető hiba, lelkünk nagy betegsége? Lehet, hogy itt kell keresnünk hitbeli kételyeink, elbizonytalanodásaink okát?

A Jézusba vetett hit minden más, még vallásos hittől is alapvetően különbözik, mert Jézus az Isten Fia, aki érettünk emberré lett. Ilyen soha nem volt és nem is lesz a vallások történetében. Ezért a keresztény hit csak akkor valódi és hiteles, ha szerzőjének és beteljesítőjének, Jézus Krisztusnak nyomdokaiba lépve, teljes önátadással gyakoroljuk az ingyenes és feltétel nélküli szeretetet. Szent Pál írja, hogy még a hegyeket mozgató hit is hiábavaló, ha hiányzik belőle a tiszta, természetfeletti szeretet, mely túlhaladja ezt a világot, s melynek képességét megkaptuk a szívünkbe árasztott Szentlélek által.

Urunk Jézus, ne engedd, kérünk, hogy hitünk holt hit legyen. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy akár vigasztalásban van részünk, akár kétely vagy lelki szárazság gyötör, kitartsunk a szeretet apró, mégis kézzelfogható, mindennapos cselekedeteiben. Segíts, hogy el tudjuk viselni, ha szeretetlenséget kapunk viszonzásul, és Veled egyesülve továbbra is, még jobban szeressük azokat, akik hálátlanok velünk szemben. Növeld hitünket, erősítsd reményünket, tökéletesítsd szeretetünket, melynek mind Te magad vagy kezdete és beteljesítője.

2018. október 15., hétfő

Évközi 28. hét

Gal 4,22-24.26-27.31 – 5,1

Mert írva van: Ábrahámnak két fia volt, egy a szolgálótól, és egy a szabad asszonytól. De az, aki a szolgálótól volt, test szerint született, aki pedig a szabad asszonytól, ígéret folytán. Ezeket példázatképpen mondták; mert ezek az asszonyok a két szövetséget jelentik: az egyik a Sínai hegyről valót, amely szolgaságra szül, ez Hágár. A magasságbeli Jeruzsálem pedig szabad: ez a mi anyánk. Mert írva van: ,,Örülj, te magtalan, aki nem szülsz; ujjongj és kiálts, aki nem vajúdsz, mert több a fia az elhagyottnak, mint annak, akinek férje van.” Tehát, testvérek, nem a szolgálónak vagyunk fiai, hanem a szabad asszonynak. Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus. Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek magatokra ismét a szolgaság igáját.

Lk 11,29-32

Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek. Dél királynője felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.


Egyetlen igazi rabság létezik: a bűnök általi megkötözöttség, s egyetlen Szabadító: Krisztus, aki a szabadságot a bűnök bocsánatáért kiontott vére által szerezte meg nekünk a kereszten. Itt az ideje, hogy végigtekintsünk életünkön, és sorra vegyük azokat a kegyelmeket, melyekben kinyilvánította nekünk szabadító hatalmát.

Mindjárt az első és legfontosabb a szent keresztség, mely által ebben a véres, gyűlölködő és hazug világban elért bennünket a jézusi szabadítás, s egy új világ, egy új élet kezdődött meg bennünk. Azután a gyónásaink: amikor a bűn által megsebzett régi természetünk újból és újból diadalmaskodni akart felettünk, az Úr mindannyiszor mint irgalmas szamaritánusunk hajolt le hozzánk, és segítségünkre sietett nyomorúságunkban. Nem ment el részvétlenül mellettünk, amikor a gonosz kezébe estünk, s félholtra verve ott maradtunk az út szélén, a segítség minden reménye nélkül. Sőt, nem is véletlenül járt arra, hanem éppen miattunk: mint jó pásztor otthagyta a kilencvenkilencet, hogy minket, elcsatangolt és pórul járt századik bárányát megkeresse és a vállára vegye. Azonban a bűn nyilvánvaló rabságánál körmönfontabb eszköze is van az Ellenségnek, hogy megkötözzön és fogságra vessen minket. Mert rabságunkat nemcsak a rosszhoz, hanem a jóhoz való ragaszkodásunk is okozhatja, amennyiben az ideigvaló jó úgy tűnik fel előttünk, mintha a végső és örök Jóság lenne. Hála legyen az Úrnak, hogy annyiszor megkönyörült rajtunk, s megszabadított az olyasféle jótól, mely próbált megbabonázni, és visszatartani a legjobbtól, Isten kizárólagos szeretetétől.

Urunk Jézus, köszönjük mindazt, amit értünk, a mi javunkra, a mi szabadulásunkra tettél. Köszönjük, hogy kiszabadítottál a halál sötét völgyéből, és örökké viruló kertedbe vittél, ahol szent testeddel és véreddel táplálsz, s az örök élet vizével üdítesz fel minket. Alázattal kérünk, tégy minket valóban lélekben szegénnyé, hogy csak Hozzád ragaszkodjunk, s ne hagyjuk magunkat újra a szolgaság igájába hajtani. Vegyél el tőlünk mindent és mindenkit, ha akadályoznak szeretetedben, és add meg mindazt, legyen az akármilyen szenvedés és keserűség, ami segít eljutnunk szereteted végtelen szabadságára.

2018. október 14., vasárnap

Évközi 28. vasárnap

Bölcs 7,7-11

Ezért könyörögtem, és okosság adatott nekem, imádkoztam, és eljött hozzám a bölcsesség lelke. Többre becsültem azt országnál és trónnál, s a gazdagságot hozzá mérve semminek tartottam, nem tettem vele egy sorba drágakövet, mert minden arany hozzá képest csak kevés homok, s az ezüst mellette csupán sárnak számít. Egészségnél, szépségnél jobban szerettem, s eltökéltem, hogy világosságul használom, mert a fénye soha el nem alszik. De vele együtt a többi jó is hozzám jött, és mérhetetlen gazdagság volt a kezében.

Zsid 4,12-13

Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol az értelemnek és a léleknek, az ízeknek és velőknek elágazásaihoz, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk.

Mk 10,17-30

Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdreesett előtte és megkérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus erre azt mondta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!” Az illető azt felelte neki: „Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.” Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: „Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!” Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: „Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek nagy vagyonuk van!” A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: „Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.” Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: „Akkor hát ki üdvözülhet?” Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: „Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges.” Ekkor megszólalt Péter: „Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet.


A világ ma attól szenved, hogy nincs szilárd értékrendje. Pedig ennek kialakítása volna a nevelés lényege. Hogy megkülönböztetünk abszolút és megkérdőjelezhetetlen, illetve relatív, az előbbiektől függő értékeket. Ha ugyanis nincs abszolút érték, nincsenek neki alárendelt értékek sem, minden viszonylagos. (A totális relativizmus egyébként, mely a viszonylagosságot tekinti abszolútnak, nyilvánvaló önellentmondáson alapul.) Szilárd értékrend híján az emberi szabadság halálra van ítélve: eszmények és vezérelvek nélkül kiszolgáltatottja és kiszolgálója lesz a pillanatnyi érdekeknek, az ösztönök vad kívánságainak. Hogyan sajátíthatna el valaki egy tudományt, ha az általa megfogalmazott törvényszerűségekről kijelentenénk, hogy az ellenkezőjük is ugyanolyan érvényes? Mivé fajul még a játék is, ha nincsenek benne szabályok, ha mindent szabad?

Csak szilárd értékrend birtokában bontakozhat ki egészséges személyiség, jellem, olyan ember, aki tisztában van azzal, hogy szépség, erő, hatalom, vagyon mind csak viszonylagos értékek a bölcsességhez képest, amely az abszolút, az örökkévaló értékben kapaszkodik meg. Akinek nincs értékrendje, az nem él emberi szinten, csak vegetál, vagy állat módjára követi – a bűn következtében megromlott – ösztönei késztetéseit. Hiszen az ember szabadságának nem az csúcsa, ha állandóan kénye-kedve szerint cselekszik, hanem ha meglátva az értékeket, az igazságot, a valóságot, szabadon aláveti magát neki.

Urunk, Jézus Krisztus, Te nemcsak időtálló értékrendet adtál nekünk, hanem kinyilatkoztattad, hogy az abszolút érték nem személytelen, elvont valami, hanem élő személy, pontosabban személyek közössége, akik szeretni képesek, sőt legfőbb tulajdonságuk, létmódjuk a szeretet. Köszönjük Neked ezt a kinyilatkoztatást, mely személyes értékrendünknek is az alapja: ehhez viszonyítva minden egyéb érték a helyére kerül, vagyis Miattad lesz fontos, vagy pedig, ha nincs köze Hozzád, kidobni való szemétnek bizonyul. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy teljes értékvilágunkat ehhez az abszolút értékhez igazítsuk, s elengedve minden földies ragaszkodást nap mint nap bizalommal és elszántsággal lépjünk a nyomodba.

2018. október 13., szombat

Évközi 27. hét

Gal 3,22-29

De az Írás mindent a bűn alá foglalt, hogy az ígéretet Jézus Krisztus hite által nyerjék el a hívők. Amíg a hit el nem érkezett, a törvény őrizete alatt voltunk, egybefogva a hit számára, amely majd kinyilatkoztatást nyer. Ennélfogva a törvény nevelőnk volt Krisztusra, hogy a hit által igazuljunk meg. Amikor azonban elérkezett a hit, már nem vagyunk a nevelő alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban. Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra: nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, s az ígéret szerint való örökösök.

Lk 11,27-28

Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!” Erre ő azt mondta: „De még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!”


A legnagyszerűbb tanítókra, nevelőkre nemcsak addig nézünk fel, amíg a kezük alatt vagyunk, hanem sok-sok évvel a szakmai vizsga, az érettségi vagy a záróvizsga után is, és megtisztelve érezzük magunkat, ha egyszer csak felajánlják nekünk barátságukat. Ebben az újfajta helyzetben egykori mesterünk már nem akar nevelni bennünket, és mégis, még sokkal nagyobb hatással van ránk, mint azelőtt. Régi keménységét nem rójuk fel neki, sőt most értjük meg, mire volt jó, hogy komoly elvárásokat támasztott velünk szemben, és szigorúan számon kérte, amire tanított és nevelt. Most vagyunk csak igazán hálásak akkor talán túlzottnak hitt igényességéért és következetességéért.

Így vagyunk mi, keresztények is az Ószövetséggel. Elmélkedéseinkben nemhogy nem idejétmúltak és idegenek az Ószövetségben elhangzott isteni kijelentések és ígéretek, hanem nagyon is érvényesek és igen kedvesek. Ha nem ismernénk az ószövetségi írásokat, nem ismerhetnénk azok beteljesítőjét, Krisztust sem, mert a Jézusba vetett hit magába foglalja Jézus hitét, az Ószövetségben megfogalmazott zsidó hitet is. Az ószövetségi kijelentések Jézusban, Isten megfeszített és megdicsőült Fiában váltak csak igazán sokatmondóvá és kimeríthetetlen gazdagságúvá, hiszen az Ószövetséget sugalmazó és a Fiúisten megtestesülését végbe vivő, csodáiban megnyilatkozó s őt a halálból feltámasztó Lélek egy és ugyanaz. Az ószövetségi törvény valóban beteljesedett a krisztusi szeretetben, ám ez azt is jelenti, hogy a krisztusi szeretet nem törvény nélküli szeretet.

Köszönjük Neked, mennyei Atyánk, az Ószövetségben adott kinyilatkoztatást, köszönjük, hogy az Ószövetség kemény törvényei által nevelve készítetted elő népedet, hogy Jézus Krisztusban meglássák a kinyilatkoztatás beteljesítőjét. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy soha ne legyen idegen számunkra az Ószövetség, hanem hálás szeretettel forduljunk hozzá, mint valamikori nevelőnkből lett atyai jó barátunkhoz, aki ugyan már nem parancsol nekünk és nem kér számon, de akinek bölcsessége nélkül nem akarunk és nem is tudnánk élni.

2018. október 12., péntek

Évközi 27. hét

Gal 3,7-14

Értsétek meg tehát, hogy akik a hitből valók, azok Ábrahám fiai. Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten a hit által ad megigazulást a pogányoknak, előre hirdette Ábrahámnak: ,,Tebenned nyer áldást minden nemzet.” Így tehát akik hitből valók, azok nyernek áldást a hívő Ábrahámmal. Mert mindazok, akik a törvény cselekedetei szerint élnek, átok alatt vannak. Írva van ugyanis: ,,Átkozott mindenki, aki nem marad meg mindabban, aminek teljesítése elő van írva a törvény könyvében.” Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert ,,az igaz hitből él”. A törvény pedig nem hitből van, hanem ,,aki teljesíti, élni fog általa”. (…)

Lk 11,15-26

De közülük néhányan így szóltak: „Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.” Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: „Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: „Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem”. Amikor megérkezik, kisöpörve találja azt és fölékesítve. Akkor elmegy, magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az állapota pedig rosszabb lesz, mint volt.”


Az, hogy maga Isten sem ment meg attól egyeseket, hogy hét ördög költözzék beléjük, azt szolgálja, hogy ily módon végre észhez térjünk, s felismerjük, hogy az Istenhez vezető úton nem lehet megállni, azt gondolva, hogy már révbe értünk, itt az ideje megpihenni. Hiszen megváltásunk reménybeli, senkinek sincs a jövője egyszer s mindenkorra bebiztosítva. Ugyanakkor az is igaz, hogy aki egyszer már megszabadult a gonosz hatalmából és belekóstolt az istengyermeki szabadság tiszta ízébe, azt már jóval nehezebb újra rabságra vetni. Mária Magdolnából hét ördögöt űzött ki Jézus, mert Mária Magdolna hétszer erősebben kívánkozott a tisztaság után, mint az, akit csak egyetlen gonosz lélek tartott hatalmában. Olykor az Egyház is olyan, mint a bűnös asszony, melyet az Úr megszabadított a tisztátalan lélektől, erre azonban hét még gonoszabb lélek szállta meg. Rá is érvényes azonban, hogy Krisztus ettől a hét ördögtől is meg fogja szabadítani, és bűnös asszonyból az ő tisztaságos Menyasszonyává teszi.

Bizonyos értelemben tehát a „rosszabb sorsra” jutás előny, mert azt jelenti, hogy ebben az állapotban még erősebben remélünk a megváltó Krisztusban. Mint az alkoholbeteg, akinek a tisztává válás után egyetlen korty is a totális visszaesést jelenti, de onnantól még jobban meg akar szabadulni a függőségtől, és sokkal nagyobb erővel keresi a gyógyulást, mint annak előtte. Azután már egész életében tudatában lesz gyengeségének és betegségének, s éppen ez segít neki tisztának maradnia, ellenállva minden kísértésnek.

Urunk Jézus, könyörülj meg rajtunk, amikor úgy érezzük, minden erőfeszítésünk ellenére egyre rosszabbra fordul a sorsunk, s a helyzetünk egyre kilátástalanabbá válik. Segíts irgalmasan, hogy ilyenkor is kitartsunk az Irántad való bizalomban, s még hétszeres kötéllel megkötözve is vágyakozzunk a korábban már megízlelt istengyermeki szabadság után, mely azok osztályrésze, akik hűségesek a hit és a keresztség által kapott kegyelemhez.

2018. október 11., csütörtök

Évközi 27. hét

Gal 3,1-5

Ó, esztelen galaták! Ki babonázott meg titeket, miután a szemetek elé tártuk a megfeszített Jézus Krisztust? Csak azt akarom tőletek megtudni: a törvény cselekedetei alapján kaptátok-e meg a Lelket, vagy az igehirdetés hívő hallgatása által? Ennyire oktalanok vagytok? Amit a Lélekkel kezdtetek, most a testtel fejezitek be? Hiába éltetek át oly sok mindent? Akkor bizony hiába! Aki tehát a Lelket adja nektek és csodákat művel köztetek, a törvény cselekedetei, vagy az igehirdetés hívő hallgatása alapján teszi-e ezt?

Lk 11,5-13

Ha közületek valamelyiknek barátja van, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: „Barátom! Adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzánk, és nincs mit adnom neki”; a másik viszont belülről ezt feleli: „Ne zavarj, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is ágyban vannak velem együtt, nem kelhetek föl, hogy adjak neked!” Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Ezért mondom nektek: Kérjetek, és adni fognak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Melyik az az apa közületek, aki, ha a fia halat kér, hal helyett kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!


Szent Pál még tőle is szokatlan indulattal esztelennek nevezi a galata keresztényeket, akik nem értik a keresztségben kapott istengyermeki szabadság lényegét. A keresztény szabadság nem szabadosság, hanem a megfeszített Szeretet belső szabadsága, mely felszabadít a megváltatlanság kétségbeesett vergődéséből és az önmegváltás reménytelen körbeforgásától, felszabadít a teremtett világ és az anyag törvényeinek hatálya alól, ugyanakkor megvannak a maga belső törvényszerűségei. Akinek életében csak a Szentlélekben való ujjongás és az örömteli lebegés van jelen, ám hiányzik a megfeszített Krisztus keresztje, az az ember nem jutott el a krisztusi szabadságra, csak önmagát ámító és másokat félrevezető, hamis próféta, akiben más lélek működik, nem a Szentlélek. Aki viszont csak a keresztet látja, de nincs meg benne a Szentlélektől való benső békesség és ujjongás, az is rossz úton jár, mert nem a megfeszített Krisztus keresztjét nézi, hanem terméketlen öngyötréssel emészti magát.

Ahogy az illatos tömjén felszáll a Megfeszített ékkövekkel kirakott keresztje felé, ahogy a díszes gregorián alleluja felemeli a szenvedésektől elgyötört lelket s az el nem múló békesség ígéretével balzsamozza be, úgy nyúlik az Isten gyermekeinek ez a keresztfa tövében kihajtó szabadsága a végtelen örök élet egébe, s hordozza Ádám fiai eljövendő dicsőségének ígéretét.

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy soha szem elől ne tévesszük szabadságunk alapját, a Te szent keresztedet, mely által meghaltunk a világnak, hogy Neked éljünk a Szentlélekben. Segíts, kérünk, hogy Szentlelked, akit a mennyei Atya megad azoknak, akik Általad kérik tőle, mind jobban kibontakoztassa bennünk keresztény szabadságunkat, mely ebből a testi, azaz evilági, romlandó életből a lelki, vagyis mennyei örök életbe ível át.

2018. október 10., szerda

Évközi 27. hét

Gal 2,1-2.7-14

Tizennégy esztendő múlva azután ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással, s magammal vittem Títuszt is. Kinyilatkoztatástól indítva mentem föl, és megtárgyaltam velük az evangéliumot, amelyet a pogányok közt hirdetek, azokkal külön is, akik tekintélyesek voltak, nehogy hiábavaló legyen, ahogy futok vagy ahogy futottam. Sőt inkább, amikor látták, hogy rám van bízva a körülmetéletlenek evangéliuma, mint ahogy Péterre a körülmetélteké – mert aki erőt adott Péternek a körülmetéltek apostolságára, nekem is erőt adott a pogányok között –, és amikor megismerték a nekem adott kegyelmet, Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, az egység jeléül jobbot nyújtottak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között apostolkodjunk, ők pedig a körülmetéltek között. Csak legyen gondunk a szegényekre, amit én törekedtem is megtenni. Amikor azonban Kéfás Antióchiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert méltó volt a feddésre. Mielőtt ugyanis Jakabtól odaérkeztek volna néhányan, mindig együtt étkezett a pogányokkal; de amikor azok odaérkeztek, visszavonult, és különvált tőlük, mert félt azoktól, akik a körülmetélésből valók voltak. Képmutatását követte a többi zsidó is, úgyhogy Barnabást is belevitték a színlelésbe. De amikor láttam, hogy nem járnak egyenesen az evangélium igazsága szerint, mindnyájuk előtt azt mondtam Kéfásnak: „Ha te zsidó létedre pogány módon élsz és nem zsidó módon, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó módon éljenek?”

Lk 11,1-4

Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: „Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.” Erre azt válaszolta nekik: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe.”


Íme az Egyház hétköznapjai: egyszer egyetértés, másszor nézeteltérés és vita. Ahol akkora az egyetértés, hogy soha a legkisebb nézetkülönbség sem támad, ott egészen bizonyos, hogy valami baj van: nyíltan vagy burkoltan egyetlen véleménynek kell hogy mindenki behódoljon. Ahol viszont nincs egyetértés, csak állandó vita és szemrehányás, az annak a biztos jele, hogy abban a közösségben hatalmi harc folyik.

Itt sem egyikről, sem másikról nincs szó, hanem az Egyháznak és tagjainak – beleértve a vezetőket, de még az „első pápát” is – egészséges, jóllehet olykor ütközések árán kibontakozó fejlődéséről. Péter egyéniségében, úgy látszik, van valami túlzott simulékonyság, amely nem sokban különbözik a gyávaságtól. Egy asszony szavára megtagadta Krisztust a főpap udvarában, most pedig, nehogy a zsidókeresztények részéről megszólás érhesse, feladja korábbi magatartását, melyre annak idején kifejezett felszólítást is kapott látomásában az Úrtól. Pál ezzel szemben a konfliktusok embere. Neki is alakulnia kell Urának képére, aki szelíd volt és alázatos szívű. Krisztus békéje, mely minden értelmet meghalad, csak olyan emberek között bontakozhat ki, akik keményen dolgoznak természetük alakításán, igyekezve Jézus lelkületét elsajátítani. Az ilyen emberek, ha természetüknek engedve hibáztak, tudnak bocsánatot kérni egymástól. Ha pedig természetüket felhasználta a kegyelem, nem maguknak tulajdonítják a jót, hanem arra mutatnak rá, akitől minden jó származik, s akiben minden jó cselekedet beteljesedést nyer.

Urunk Jézus, az, hogy természetünk egyszer az igazság szolgálatában áll, máskor az igazság ellen cselekszik, pontosan azt mutatja, hogy nem a természetünket kell követnünk, és hozzá igazítani az igazságot, hanem fordítva: az igazságot kell követnünk és megpróbálni ahhoz igazítani természetünket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Szentlelkeddel együttműködve uralkodni tudjunk emberi természetünkön, és mind jobban kibontakozhasson bennünk a szent keresztségben Tőled kapott új, istengyermeki természetünk.

2018. október 9., kedd

Évközi 27. hét

Gal 1,13-24

Hallottátok ti is, hogyan viselkedtem egykor a zsidóságban, hogy mód felett üldöztem Isten egyházát, és pusztítottam azt. Felülmúltam a zsidóságban számos kortársamat nemzetemből, nagyobb buzgósággal követve őseim hagyományait. Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a pogányok között, egyáltalán nem törődtem testtel és vérrel, Jeruzsálembe sem mentem föl apostol-elődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múlva azután felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. Mást azonban az apostolok közül nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Amit pedig írok nektek, íme, Isten előtt mondom, hogy nem hazudom. Azután Szíria és Kilikia vidékeire mentem. Júdea egyházai számára, amelyek Krisztusban vannak, személyesen nem is voltam ismert. Csak azt hallották felőlem: ,,Az, aki minket egykor üldözött, most hirdeti a hitet, amelyet valaha pusztított”, és dicsőítették miattam az Istent.

Lk 10,38-42

Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: ,,Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!” Az Úr ezt válaszolta neki: ,,Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.


Amikor Péter apostol megvallja: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”, az Úr Jézus is használja válaszában ezt a kifejezést: „Ezt nem a test és vér nyilatkoztatta ki neked.” Ebben az értelemben a test és vér nem valami bűnt vagy bűnös irányulást jelent, hanem azt, hogy akkor Pétert, most pedig Pált nem tisztán emberi megfontolás vezette, hanem Isten Szentlelke. Most Péterhez és a többi apostolhoz felmenni vagy Damaszkuszba visszatérni, vagy pedig azonnal az evangélium hirdetésébe fogni mind-mind emberi döntés lett volna csupán, és akadálya a kegyelemnek.

Aki valóban találkozott az Úrral és megkapta a hit kegyelmét, annak első és legfontosabb teendője elvonulni a pusztaságba. Persze ez a pusztaság nem annyira hely, mint inkább a lélek állapota, amikor mindentől és mindenkitől elszakadva egyedül vagyunk az Úrral, amikor kizárólag őrá figyelünk, és az egy szükségeset, Isten országát keressük, mint az Úr lábához ülő Mária a mai Evangéliumban. E belső pusztai tapasztalat nélkül nincsen Krisztus-követés! Csak ez után a pusztában eltöltött idő után szabad felmenni Jeruzsálembe és találkozni az apostolok közösségével, mely őrzi a hitletéteményt, s melybe beiktatódva, Krisztus Titokzatos Testének tagjaként lehetünk az evangélium hiteles hirdetői.

Urunk, Jézus Krisztus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy döntéseinket soha ne pusztán emberi szempontok alapján hozzuk meg, hanem figyeljünk a Lélek indítására. Segíts, hogy életünk kritikus helyzeteiben, valamint akkor is, amikor a Te különleges kegyelmeidből részesülünk, merjünk elvonulni a lélek pusztaságába, hogy ott csak Rád figyelve, a Veled való bensőséges együttlét által megerősödve készüljünk fel szolgálatunkra.

2018. október 8., hétfő

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya

Sir 24,23-31

Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem. Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek. Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és az erény minden reménye. Jöjjetek hozzám mind, akik kívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel, mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom jobb a lépes méznél! Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben. Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak, aki rám hallgat, meg nem szégyenül, s akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe. Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.”

Gal 4,4-7

De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: „Abba, Atya!” Tehát többé nem vagy már szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, akkor örökös is az Isten által.

Lk 1,26-28

Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.”


A megtestesülés jelenti az idők teljességét, vagyis azt a tényt, hogy minden, amit az emberiség gondolt, érzett, elhatározott és tett Krisztus után, azt megjelölte a megtestesülés rettenetes ítélete és felfoghatatlan irgalma. Nem kell feltétlenül minden embernek tudnia arról, hogy kicsoda Krisztus, ahhoz, hogy mégis Krisztus ítélete és irgalma alá kerüljön, mert „ő az igazi világosság, aki megvilágosít minden embert” a lelkiismerete mélyén. Azonban, akik benne hisznek, biztos és végső tudáshoz jutnak.

Amit mi, hívők tudunk a végső kinyilatkoztatásból, az egyértelművé teszi a lelkiismeret néha homályos vagy bizonytalan ítéletét. Egy ország alapítása mindig is kísérlet volt arra, hogy Isten országát megalapítsák a földön: legtöbbször téves istenismeretre alapult, néha kifejezetten Isten ellen; máskor az igaz Isten ismeretében ugyan, de Isten országa természetének félreismerésével. Szent István nem Isten-országot akart alapítani, hanem földi országot, amelyet rábízott Isten szent Anyjára, akire a haldokló Istenember Jánost bízta rá. Szent István az ő földi országát, tehát minden alattvalóját Mária oltalmába ajánlotta, annak az Asszonynak az oltalmába, akitől Isten Fia született. Ő pedig a kegyelem rendjében törődik a rá bízottakkal, s nemcsak a Krisztus-hívőkkel.

Urunk Jézus, a Te szent akaratod szerint, és első királyunk végrendelete alapján Édesanyád a mi Anyánk is. Köszönjük Neked az ő anyai közbenjárását és hathatós pártfogását, melyet nemzetünknek annyiszor volt alkalma megtapasztalni az elmúlt ezer esztendő folyamán. Add, hogy ma is érezzük irántunk való megkülönböztetett szeretetét és oltalmát, s annyi baj és nehézség közepette élő reménységgel töltsön el bennünket, hogy hozzá tartozunk.

2018. október 7., vasárnap

Évközi 27. vasárnap

Ter 2,18-24

Azt mondta továbbá az Úr Isten: „Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!” Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. – Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője. Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét. Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember ekkor azt mondta: „Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiből vétetett!” Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek.

Zsid 2,9-11

Láttuk azonban, hogy Jézust, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztelettel koronázta, hogy Isten kegyelme szerint mindenkiért megízlelje a halált. Mert illett ahhoz, akiért és aki által minden van, s aki sok fiat akart a dicsőségbe vezetni, hogy üdvösségük szerzőjét szenvedés által vezesse el a teljességre. Mert aki megszentel és akik megszentelődnek, egytől vannak mindnyájan. Ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni.

Mk 10,2-16

A farizeusok odajárultak hozzá, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?” Ő így felelt nekik: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Erre azt mondták: „Mózes megengedte, hogy válólevet írjunk és elbocsássuk.” Erre Jézus azt válaszolta nekik: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” Odahaza a tanítványai ismét megkérdezték őt erről a dologról. Azt felelte nekik: „Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör.” Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket; de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: „Hagyjátok a kisgyerekeket, hadd jöjjenek hozzám, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda.” Azután karjaiba vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.


E rövidke mondatban többről van szó, mint a férfi és a nő Istentől rendelt kapcsolatának megokolásáról: benne foglaltatik az egész üdvtörténet, a földi élet és az örökkévalóság. Elbűvölő titok, hogy bár Isten önmagában is képes minden vágyunkat betölteni, mégis azt akarja, hogy egyedüllétünket ne csak ő oldja fel, hanem más, értelmes, szabad személyiséggel rendelkező személyek is, akikkel kölcsönösen szükségünk van egymásra. Ez a tapasztalat a szentek közösségének misztériumához vezet. Másrészről viszont furcsa, hogy bár Isten megengedi, hogy másokat is szeressünk gyöngéd vonzalommal, mély, egzisztenciális ragaszkodással, sőt maga ülteti belénk az erre való vágyakozást, az embernek mégsem elég a másik ember, hogy magányát elvegye, s a legbensőségesebb kapcsolatokban is érzi, hogy nem tud mindent megosztani, nem tud egészen eggyé válni azzal, akit szeret. Pedig minden szeretet mélyén, akár tudatosítjuk, akár nem, az egyesülés és teljes eggyé válás vágya húzódik meg.

E furcsa kettősség Jézus Krisztusban oldódik fel, aki egyszerre Isten és ember. Ő az, akinek személyében Isten öröktől fogva elhatározta, hogy az ember magárahagyatottságát elveszi. Ő az, akiben az emberi szeretet horgonyt vethet, mert emberségében egészen közel áll hozzánk, s akiben ez a szeretet a végtelenre is kinyílhat, hiszen ő az örök Isten. Jézus Krisztus tehát oka és célja az emberi szeretet itt e földön kielégíthetetlen szomjazásának. Ebben a magasságban és mélységben a szeretet kettőssége, külön az emberre és külön az Istenre való irányulása megszűnik, s Krisztusban összpontosul, akiben mint főben foglal össze mindent az örökkévaló Úr, aki nem hagyja el keze alkotását, hanem beavatja őt belső életének csodálatos titkába.

Urunk, Jézus Krisztus, Benned teremtetett s Benned áll fenn minden szeretetkapcsolat itt a földön, és Benned is teljesedik ki az örökkévalóságban. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy megértsük és napról napra meg is éljük, hogy Beléd oltódva, a Te életedben és istenfiúi méltóságodban részesedve a mi szeretetkapcsolatainkat is ugyanaz a Szentlélek járja át, aki Téged az Atyához köt, minden vérségi kapcsolatnál mélyebb és erősebb kötelékkel. Segítsd a házastársakat, hogy egymásra kimondott igenjüket soha vissza ne vonják, hanem Szentlelkedből részesedve hűségesen kitartsanak a szeretetben, életük által tanúskodva a Te Egyházad iránti szerelmes hűségedről.

2018. október 6., szombat

Évközi 26. hét

Jób 42,1-3.5-6.12-16

És felelt Jób az Úrnak, és mondta: ,,Tudom, hogy mindent megtehetsz, és hogy egy gondolat sincs rejtve előtted. ,,Ki az, aki a gondviselést elhomályosítja értelem nélkül?” Valóban balgán beszéltem olyanról, ami tudásomat messze meghaladja! Eddig szóbeszédből hallottam felőled, most pedig saját szememmel látlak! Korholom tehát önmagamat, bánom bűneimet porban és hamuban!” Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt, mert lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer iga marhája és ezer szamárkancája. És született neki hét fia és három leánya. Az egyiket Jemimának, a másikat Kassziának, a harmadikat pedig Kerenhappuknak hívta. Az egész földön sem lehetett olyan szép leányokat találni, mint amilyenek Jób leányai voltak, és atyjuk örökrészt adott nekik fiútestvéreikkel. Jób pedig ezek után még száznegyven évig élt és látta nemcsak gyermekeit, hanem gyermekeinek a gyermekeit is negyedízig. – Majd meghalt vénségben, napokkal betelten.

Lk 10,17-24

Amikor a hetvenkettő visszatért, örömmel mondták: „Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!” Ő azt felelte nekik: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyek előtt. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” (...)


A mai napon Jób könyvének végére értünk. Annak, akit még nem ért igazán nagy, megmagyarázhatatlan szenvedés, e könyv tanításai és a róla szóló elmélkedés egyelőre csak elméleti tudást adhattak, melynek azonban talán hasznát veszi akkor, ha majd elsötétül felette az ég, s mindenkitől elhagyatva egyedül marad a szenvedésével s annak titkával. Akkor, ha Jóbhoz hasonlóan állhatatos marad s nem vétkezik, megadatik neki, hogy a szenvedés titkán át közelebb jusson Isten titkához. Annak, aki már tapasztalatot szerzett a szenvedésről, Jób könyve hatalmas felszólítás, hogy ne csak szenvedésében, de a szentségben is az ő társa legyen. Jób szentsége pedig nem másból forrásozik, mint ami minden szentség lényege, hogy nem tágított a Szenttől, akiről úgy látszott, hogy elrejtőzött; Istennel volt együtt a szenvedés áthatolhatatlan sötétségében, és rá figyelt a magány mérhetetlen csöndjében.

Aki ebben követi Jóbot, vele együtt elmondhatja: „Eddig szóbeszédből hallottam felőled, most pedig saját szememmel látlak!” Ez a kijelentés Jób könyvének egyik legfontosabb mondata, ha nem a csúcspontja. Jóbnak igaza van, mert bár testi szemével természetesen nem látta az Istent, igenis látta lelki szemével: a csendben elfogadott és szenvedés mélyén, Isten misztériumában elmerülve és mindenekfelett az Úrhoz ragaszkodva, titokzatos módon találkozott vele. Találkozott vele, és benne a Megváltó szenvedésével, mint ahogy Ábrahám találkozott Izsák feláldozásának próbatételében nemcsak úgy általában Isten irgalmával, hanem Istennek Jézusban szenvedéssé alakult irgalmával.

Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy szenvedéseinkben találkozzunk Veled, és elmerüljünk a Te életadó szenvedésed misztériumában, mely ezután még nagyobb mélységben tárul fel előttünk, különösen a szentmise áldozatában.

2018. október 5., péntek

Évközi 26. hét

Jób 38,1.12-21;40,3-5

És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből, és ezt mondta: „Vajon kirendelted-e már a reggelt, amióta megvagy, és kijelölted-e a hajnalpír helyét, hogy megragadja a földnek széleit és lerázza róla a gonoszokat? Hogy olyanná legyen az, mint a pecsétagyag, és színeket öltsön, miként a ruha, hogy elvegyék a gonoszoktól a világosságukat, és megtörjék a felemelt kart? Eljutottál-e a tenger mélységeibe? Jártál-e az óceán fenekén? Kitárultak-e előtted a halál kapui, és láttad-e a halálárnyék portáit? Szemlélted-e a földet széltében? Jelentsd meg nekem mindezt, ha tudod! Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez, és hol van a sötétség helye, hogy mindegyiket határába elvezesd, és tudd az ösvényt házához!? Te ezt tudod, hisz akkor születtél, és napjaid száma igen nagy! Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam? Kezemet a számra teszem! Egyszer szóltam, bár azt is elhagytam volna! Meg másodszor, de nem teszem többé!”

Lk 10,13-16

Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már régen zsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot. De Tírusznak és Szidonnak könnyebb lesz a sorsa az ítéleten, mint nektek. És te, Kafarnaum! Ugye az égig emelkedtél? Az alvilágba süllyedsz! Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött.”


Isten olyan nagy misztérium, hogy nemcsak az egyértelműen tőle származó kinyilatkoztatás állít elébe, hanem minden olyan vele kapcsolatos kérdés is, amely halálos komolyan vetődik fel bennünk. A teremtés méretei és fizikai törvényszerűségeinek csodája, az emberi élet halállal megjelölt, mégis az örökkévalóságra irányuló volta, ha valóban a maguk egzisztenciális mélységükben érintenek, önkéntelenül is Isten misztériuma elé állítják a gyötrődve kereső emberi értelmet. Ma többet tudunk a teremtett világ szerkezetéről és törvényeiről, mint Jób korában, de ez csak még hatalmasabbnak sejteti a Teremtőt, a végső kérdések pedig ugyanúgy megmaradtak: Honnét a mindenség, a semmiből hogy lehet valami? Honnét az első élő sejt, élettelenből hogy származhat élő? Honnét a személyes lét, az emberi tudat, személyiség, hogy ébredhet öntudatra, ami öntudatlan? Mi vár az emberre a halál után?

Ezekre a kérdésekre nincs és nem is lehet természettudományos válasz, mert ezek a váltások nem magyarázhatók a természetben tapasztalható törvényszerűségekből. Mégis, ezeket kérdéseket az embernek, ha méltó akar lenni az ember névre, nemzedékről nemzedékre fel kell tennie, s akkor, akarva-akaratlanul, Isten misztériuma előtt találja magát. Az már azután rajta múlik, hogy belebocsátkozik-e ebbe a misztériumba, vagy megáll a küszöbénél és kívül marad. Jób csöndje, ahogy szájára teszi kezét, az imádás mozdulata. Számára ez az elnémulás egyben felszabadító találkozás is, mert nem neki kell megválaszolnia a megválaszolhatatlant, hanem arra bízhatja magát, akinek tökéletessége, hatalma és jósága biztonságérzettel tölti el.

Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy a végidőkben élve mi már birtokában vagyunk annak a teljes tudásnak, melyet Isten Általad nyilatkoztatott ki a világ és benne az ember rendeltetéséről, örök sorsáról. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy miközben kutatjuk és csodáljuk a teremtés titkait, úgy éljünk, hogy az Atya által készített örök jövőnek mi is szemtanúi és boldog részesei lehessünk.

2018. október 4., csütörtök

Évközi 26. hét

Jób 19,21-27

Szánjatok meg! Szánjatok meg legalább ti, barátaim! Mert az Úr keze érintett engem. Miért üldöztök engem úgy, mint Isten, és mért nem tudtok betelni húsommal? Bárcsak felírnák szavaimat, vajha könyvbe jegyeznék azokat, vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába metszenék őket! Mert tudom, hogy Megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben!

Lk 10,1-12

Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: „Elközelgett hozzátok az Isten országa.” Ha pedig egy városba betértek, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk nektek, amely a ti városotokban lábainkra tapadt; tudjátok meg azonban, hogy elközelgett az Isten országa.” Mondom nektek: Szodomának könnyebb lesz a sorsa azon a napon, mint annak a városnak.


A szenvedés misztérium, melyet teljesen megmagyarázni nem lehet. Jób barátai feloldották a misztériumot azzal, hogy azt állították, hogy a szenvedés Isten büntetése, vagyis Jób bizonyára vétkezett, s ezért Isten megbüntette őt. Ezzel súlyosan vétettek Isten felfoghatatlan titka ellen, az ember tapasztalata ellen, és Jób ellen, balzsam helyett maró ecetet öntve égő sebére. Jób, miközben ártatlanságát hangoztatja, egyúttal az ellen is tiltakozik, hogy bárki is kimerítően meg akarja magyarázni a szenvedés titkát, akár úgy, hogy azt leegyszerűsítve a bűnért járó – s annak nagyságának megfelelő – büntetésként értelmezi, akár úgy, hogy szentségtörő módon Istent teszi felelőssé az ember szenvedéséért, akár pedig úgy, hogy kegyeskedő szöveggel azt hirdeti, hogy Isten a szenvedés által jót akar nekünk.

Jób voltaképpen a hitre nem jutott szenvedő embernek is példát ad a szellemi becsületességre: elismeri, hogy nem tud magyarázatot adni a szenvedésre, de nem gyárt ideológiát, hogy könnyebb legyen elviselnie a rázúduló csapást. Ehelyett egyszerűen belemerül a szenvedés és a bűn misztériumát végtelenül meghaladó végső misztériumba, az isteni létezés titkába. Jób Istent a hozzá legközelebb állónak jelenti ki – a héber szövegben a goél azt a legközelebbi vérrokont jelenti, akinek kötelessége a bántalmazott, összevert, szenvedő emberért bosszút állni –, és ezzel mindenestül rábízza szenvedésének ügyét. S ahogy lelke belemerül a legnagyobb misztériumba, Istenbe, egy pillanatra meglátja az örök élet ígéretének, saját dicsőséges feltámadásának megvalósulását.

Úr Jézus Krisztus, óvj meg minket a hamis okoskodástól, mellyel egyértelmű és megfellebbezhetetlen magyarázatot szeretnénk adni a szenvedés titkára. Kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy egyre jobban elmerüljünk az isteni lét misztériumos mélységeiben, s akármilyen szenvedés ér is, ne önmagunkra, hanem Rád, Megváltónkra tudjunk tekinteni, egészen rábízva magunkat a Te szenvedést és halált legyőző szeretetedre.