2017. október 12., csütörtök

Évközi 27. hét

Mal 3,13-20a

(...) Azt mondjátok: ,,Hiábavaló dolgot tesz az, aki Istennek szolgál! Mi hasznunk van abból, hogy megtartottuk törvényeit, és hogy szomorúan jártunk a Seregek Ura előtt? Ezért hát boldogoknak mondjuk a kevélyeket, mert ők gyarapodtak, bár gonoszságot cselekedtek; és nem lett bántódásuk, bár kísértették Istent.” Így beszéltek egymás között azok, akik az Urat félik. Az Úr pedig felfigyelt és meghallotta, és előtte emlékkönyvbe írták azokat, akik félik az Urat és nevére gondolnak. Ezek, – mondja a Seregek Ura, – az én tulajdonommá lesznek azon a napon, amelyen majd cselekvéshez látok, és én megsajnálom majd őket, mint ahogy az ember megsajnálja a fiát, aki neki szolgál. És akkor majd ismét látjátok, mi a különbség az igaz és a gonosz között, az Istennek szolgáló és a neki nem szolgáló között. (...)

Lk 11,5-13

Ha közületek valamelyiknek barátja van, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: ,,Barátom! Adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzánk, és nincs mit adnom neki”; a másik viszont belülről ezt feleli: ,,Ne zavarj, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is ágyban vannak velem együtt, nem kelhetek föl, hogy adjak neked!” Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Ezért mondom nektek: Kérjetek, és adni fognak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Melyik az az apa közületek, aki, ha a fia halat kér, hal helyett kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!


Ha kérünk valamit Istentől, azt egészen biztos, hogy meghallgatja, azonban egyáltalán nem biztos, hogy akkor és úgy teljesíti, ahogy mi szeretnénk. Amikor úgy tűnik, nem hallgatott meg, lehet, hogy csak próbára akar tenni, elég állhatatosak vagyunk e, lehet, hogy nagyobb szeretetre akar vezetni, vagy éppenséggel le akar leplezni önmagunk előtt, ráébresztve, hogy nem megfelelő lelkülettel imádkoztunk. Egyszer úgy nevel, hogy a legapróbb részletekig teljesíti kérésünket, hogy aztán kiábránduljunk belőle, és magasabbra emeljük tekintetünket, máskor viszont keserűséget ad, amikor édességre vágyunk, lelki szárazságra vezet, amikor vigasztalást keresnénk, s megpróbáltatást küld, amikor nyugalomért esedezünk. Olykor megkísérthet minket, hogy Isten nem hallgatott meg, miközben mások „gyarapodtak, bár gonoszságot cselekedtek; és nem lett bántódásuk, bár kísértették Istent”, de éppen ez a bizalom a feltétel nélküli önátadás próbája. Ő előbb halált ad, mert nem a halál helyett, hanem éppen a halál által tud több életet ajándékozni.

Érdemes ezért időről időre megvizsgálni, valóban Istennek tetsző és üdvös dolog e, amit kérünk. Biztos, hogy mi is abban a helyzetben vagyunk, mint a mai példabeszédben szereplő ember, akit nem saját gondatlansága vagy telhetetlensége vitt rá arra, hogy éjnek évadján alkalmatlankodjék barátjánál, hanem a valódi szükség; vagy mint az a szegény, minden támasz nélkül maradt özvegyasszony, aki igazságos ítéletért ostromolta a bírót? S vajon készek vagyunk-e őszintén kérni azt, amit Isten maga akar adni nekünk: az értelmünket felülmúló gondolataiba és szándékaiba való beavatást a Szentlélek által?

Urunk Jézus, taníts meg minket helyesen imádkozni, hogy ne követelőzve, hanem alázatos könyörgéssel terjesszük Eléd kérésünket. Tisztítsd meg, kérünk, az imádságunkban kifejeződő vágyainkat a titkos önzés szennyétől, és segíts kegyelmeddel, hogy ha kérésünk nem nyerne meghallgattatást, akkor is kitartsunk az imádságban, mindenekelőtt a Szentlelket kérve, aki szavakba nem foglalható sóhajtozásokkal jár közben értünk az Atyánál.