2017. szeptember 25., hétfő

Évközi 25. hét

Ezdr 1,1-6

Círusznak, a perzsák királyának első esztendejében felébresztette az Úr Círusznak, a perzsák királyának lelkét, hogy beteljesedjék az Úr szava, amelyet Jeremiás szája által mondott. Erre ő egész birodalmában, írásban is, a következő rendeletet hirdette ki: ,,Így szól Círusz, a perzsák királya: A föld valamennyi országát kezembe adta az Úr, a mennynek Istene, és ő meghagyta nekem, hogy házat építsek neki Jeruzsálemben, amely Júdeában van. Ki való közületek az ő egész népéből? Legyen vele az ő Istene. Menjen fel Jeruzsálembe, amely Júdeában van, és építse fel az Úrnak, Izrael Istenének templomát. Ő az az Isten, aki Jeruzsálemben lakik. A megmaradtak közül mindenkit, bárhol lakjék is, segítsék meg az ő helységének emberei mindenütt ezüsttel, arannyal, felszereléssel, jószággal, azonfelül, amit önként ajánlanak fel Isten jeruzsálemi temploma javára.” Elindultak erre a családfők Júdából meg Benjaminból, és a papok meg a leviták, egyszóval mindazok, akiknek Isten arra indította lelkét, hogy felmenjenek és megépítsék az Úr templomát Jeruzsálemben. Mindazok pedig, akik körülöttük laktak, önkéntes adományaikon felül ezüst- és aranyedényekkel, felszereléssel, jószággal és egyéb holmikkal segítették őket.

Lk 8,16-18

Senki, aki világot gyújt, nem borítja azt le egy edénnyel, sem ágy alá nem rejti, hanem a tartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert semmi nincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék és napfényre ne kerülne. Figyeljetek tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”


A számkivetés keserű évei után egyszer csak felvirrad a nap, amikor Izrael fiai visszatérhetnek hazájukba, hogy felépítsék Jeruzsálemben az Úr templomát. A mi életünkben is elérkezik egy-egy olyan pillanat, amikor úgy érezzük magunkat, mint aki több kilométeres alagút után kilép a szabadba, a fénybe. Kellenek ezek a pillanatok, a nagy újrakezdések korszakai, amikor teljes valónkkal átérezzük, hogy megpróbáltatásunk véget ért, megszabadultunk a bűneink okozta fogságból, amikor minden világos és biztató, s körös-körül adakozókedvet és segítőkészséget tapasztalunk. Ilyenkor csak rajtunk áll, mihez kezdünk az ajándékba kapott szabadsággal, világossággal, lehetőségekkel. Lendületes munkába fogunk, vagy tétlenek maradunk? A lámpást a tartóra tesszük, vagy az ágy alá rejtjük? Az Úr házát építjük, vagy valami mást? Mindenki kap kegyelmet, de ha nem él vele, a kegyelmi pillanat elmúltával ismét visszasüllyed korábbi állapotába, illetve a legközelebbi próbatétel során összeroppan. Elveszíti azt is, amije addig volt, s remény híján élete értelmetlenségbe fullad.

Az azonban, aki jól használja fel a számára juttatott kegyelmet, megerősödik a jóban, s ezután a következő megpróbáltatás is javára válik, és újabb kegyelmek forrása lesz. Az ilyen ember nem panaszkodik amiatt, hogy kedvezőtlen körülmények között kell végeznie a munkáját, mert számára nincsenek kedvezőtlen körülmények, hanem csak kegyelmi helyzetek, melyekben megmutathatja Isten iránti hűségét, s megerősödhet a hozzá való ragaszkodásban. Fáradsága ezért bőségesen megtérül, s jutalomként az utolsó napon még ráadást is kap.

Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked azokért a kegyelmi pillanatokért, amikor minden világos és egyszerű volt, s testestül-lelkestül ­átéreztük gondviselő jelenlétedet. Kérünk, adj nekünk állhatatosságot, hogy a Tőled kapott kegyelemből élve a nehézségek idején is kitartsunk a felismert jóban, s így hűséges szolgáidnak bizonyuljunk a számadás napján.

2017. szeptember 24., vasárnap

Évközi 25. vasárnap

Iz 55,6-9

(...) Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. – Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.

Fil 1,20a-24.27a

Ez az én várakozásom és reménységem, hogy semmiben sem szégyenülök meg, ellenkezőleg, teljes a bizalmam, hogy mint mindig, úgy most is megdicsőül Krisztus az én testemben, akár élet, akár halál által. Mert számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. De ha tovább kell élnem a testben, akkor ez számomra gyümölcsöző munkát jelent. (...)

Mt 20,1-16a

Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. (...) Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.” Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.” Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.


Ha a szőlősgazdának csak annyi lett volna a szándéka, hogy a legutolsóknak is ugyanannyi fizetséget adjon, mint az elsőknek, célszerűbb lett volna az elsőkön kezdenie, s akkor azoknak nem lett volna módjuk panaszkodni. Hogy mégis fordított sorrendben kezdi a bér kiosztását, annak külön jelentősége van. Akiket korábban meghívott szőlőjébe, azoknak ugyanis meglepő ajándékot készít: be akarja vonni őket szívének mélységes titkába. Szeretné feltárni előttük a végtelen nagylelkűséget és sajátosan isteni logikát, hogy az utolsónak is annyit ad, mint az elsőnek. Az elsők „többletfizetsége” éppen abban áll, hogy felnőhetnek a Gazda szívének jóságához. Izraelből ezt sokan visszautasították, a Szent Szűz, az apostolok és a zsidóságból Krisztushoz tért tanítványok viszont Isten irgalmas, meglepő szeretetének egyedülálló tapasztalatára jutottak.

Mi, akik életünk hajnalán kaptunk meghívást az Úr szőlőjébe, mi, akik úgy eszmélődtünk e világban, mint meghívottak, vajon rendelkezünk-e a beavatottaknak ezzel a tapasztalatával? Isten irgalmas szívével tudjuk-e fogadni az újonnan megtérteket, és meg tudjuk-e szánni Isten irgalmas szánalmával az élet piacán tétlenül ácsorgókat? Nyilván nem csupán érzelmekről van itt szó, hanem Istennek az utolsók iránt is az elsőknek kijáró szeretetéből való részesedésről, amely tettekben is megnyilvánul, és amely Isten legtitkosabb és legnagyobb ajándéka itt a földön. A tékozló fiú bátyja kapta volna meg ezt az ajándékot, ha elfogadja. „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd.” A mai példabeszédben ez így hangozhatott volna: „Fiaim, ti kezdettől fogva nálam dolgozhattatok, s ez sokkal több, mint bármilyen fizetség.”

Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, hogy életünknek korai meghívásunk óta van iránya, értelme, célja, gyümölcse. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ezt a nagy ajándékot igazán megbecsüljük, s úgy legyünk, mint Szent Pál, aki a halált nyereségnek tekintette – mert tudta, hogy odaát kapja meg a kiérdemeltnél végtelenül nagyobb „bért”–, mégis szívesen vállalta, hogy tovább dolgozzék Atyád szőlőjében, és azt is, hogy újabb munkásokat hívj általa, akik miatt azután együtt örvendezhetett Veled és Atyáddal, az angyalokkal és a szentekkel.

2017. szeptember 23., szombat

Évközi 24. hét

1Tim 6,13-16

Megparancsolom neked Isten előtt, aki mindenkit éltet, és Krisztus Jézus előtt, aki Poncius Pilátus alatt tanúságot tett ugyanarról az igaz hitvallásról: tartsd meg a parancsot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig, amelyet meg fog mutatni annak idején a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya, az urak Ura, aki egyedül birtokolja a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki ember nem látott és nem láthat, akinek dicsőség és örök hatalom! Ámen!

Lk 8,4-15

Mikor pedig nagy tömeg gyűlt egybe, és a városokból özönlöttek hozzá, a következő példabeszédet mondta: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Ezt azután eltaposták, és az ég madarai felszedegették. A másik sziklára esett. Ez kikelt, de aztán elszáradt, mert nem volt nedvessége. Egy másik a tövisek közé esett. A tövisek is felnőttek vele, és elfojtották. De más szemek a jó földbe estek. Kikeltek és százszoros termést hoztak.” Amikor ezt elmondta, felkiáltott: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” Tanítványai később megkérdezték őt, hogy mit jelent ez a példabeszéd. Ő ezt mondta nekik: „Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek [Iz 6,9]. Ez tehát a példabeszéd: A mag Isten igéje. Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A kősziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan.”


Krisztus Egyházában nemcsak a püspöknek, papnak, diakónusnak van megbízatása, hanem mindenkinek, aki elérte a keresztény nagykorúságot: szülőknek, hitoktatóknak, kántoroknak, egyházközségi tisztviselőknek, minden egyes katolikus, keresztény hívőnek. A hiteles megbízatás azt jelenti, hogy beiktatódtunk a hiteles tanúk Ábrahámtól kezdődő, Jézus Krisztus által az apostolokban megújított és az utolsó napig tartó sorába, s így küldetésünkben jelen van az Egyház teljessége: a dicsőséges Egyház angyalaival és szentjeivel, a zarándokúton járó Egyház és a szenvedő Egyház valahány tagjával. Szavainknak, tanúságtételünknek elsősorban ezért van ereje, s csak másodsorban saját igyekezetünk miatt.

Mindnyájan hibákkal, gyarlóságokkal küszködünk, mégsem hiábavaló a szeplőtelenségre törekednünk, amennyiben közösségben maradunk azzal, aki küld, s azokkal, akik küldetésünk teljesítésében mellettünk állnak. Ennek feltétele pedig a szüntelen megtérés, a gyakori őszinte gyónás. A feddhetetlenség pedig azt jelenti, hogy aki Krisztus küldetésében jár, annak jó legyen a híre, és életvitele szolgáljon aranyfedezetül mindahhoz, amit hirdet. Persze, olykor-olykor az is előfordul, hogy minden jó szándékunk és erőfeszítésünk ellenére kikezdik a jó hírünket, megtépázzák becsületünket – ez magával az Úr Jézussal és számos szentjével megtörtént. Ilyenkor a mi Urunk szent sebeidbe rejtőzzünk, s szenvedésünket az ő megváltó szenvedésével egyesítve ajánljuk fel testvéreinkért.

Urunk Jézus, kérünk, hogy a Te végtelen érdemeidért őrizz meg minket szeplőtelennek és feddhetetlennek, hogy a világ előtt is nyilvánvaló legyen, hogy Hozzád tartozunk. Segíts kegyelmesen, hogy tanításod jó földbe hulljon szívünkben, s folytonosan ellene mondva a bűn szerzőjének, aki azon mesterkedik, hogy igédet elfojtsa bennünk, kitartsunk tanításodban, és jó gyümölcsöt teremjünk.

2017. szeptember 22., péntek

Évközi 24. hét

1Tim 6,2c-12

Akiknek hívő uruk van, ne vegyék őket kevésbé komolyan, azzal az ürüggyel, hogy azok testvérek, sőt éppen azért szolgáljanak nekik jobban, mert hívők, a szeretet és a jótétemények részesei. Ezeket tanítsd, ezekre ints! Aki másként tanít, s nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges igéihez és az istenfélelemmel összhangban levő tanításhoz az önhitt, nem tud semmit, a szőrszálhasogatás és a szócséplés betege, ebből pedig irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszakaratú gyanúsítás fakad, a megbomlott elméjű, az igazságtól megfosztott, az istenfélelmet jövedelmi forrásnak tekintő emberek torzsalkodása. Az istenfélelem természetesen igen előnyös, ha megelégedés kíséri. Mert semmit sem hoztunk magunkkal a világra, és el sem vihetünk semmit. Ha tehát van ennivalónk és ruházatunk, elégedjünk meg azzal. Mert akik gazdagok akarnak lenni, kísértésbe esnek, kelepcébe, sok haszontalan és káros kívánságba, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embert. Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság: jó néhányan, akik hozzá szegődtek, eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet okoztak maguknak. De te, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól: igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj. Harcold a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, amelyre meghívást kaptál, s amelyre számos tanú előtt letetted az igaz hitvallást.

Lk 8,1-3

Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.


Fontosak a mai Evangéliumban elhangzó nevek (melyeknek viselőit az evangélisták kortársai személyesen ismerhették), már csak azért is, mert a felsorolt személyek mind-mind asszonyok. Jézus a korabeli rabbikkal ellentétben nemcsak hogy megtűrte az asszonyok jelenlétét környezetében, de gondoskodásukat is elfogadta, és Isten országának kincseire sem tartotta méltatlannak őket. Látjuk ezt találkozásában a tegnapi Evangéliumban szereplő bűnös asszonnyal, a szamariai asszonnyal vagy a házasságtörő asszonnyal. Érdekes, hogy ez utóbbiak kivétel nélkül bűnös előéletűek, paráznák. A mai Evangéliumban szereplő asszonyokról pedig az evangélista megjegyzi, hogy azelőtt gonosz lelkek vagy betegségek gyötörték őket. Közös tehát bennük, hogy nők, azaz a társadalomnak a nyilvános életből kirekesztett, másodrendű tagjai, illetve hogy tisztátalanok, vagyis kétszeresen megvetettek. Éppen ezért sokkal jobban tisztában vannak elveszettségükkel, s részben megalázottságuk, részben egyszerűen női érzékenységük miatt sokszor fogékonyabbak is az evangéliumra, mint a férfiak. Nagylelkű önajándékozás, őszinte rajongás jellemzi őket, s nem kísérti őket a kapzsiság – amire Szent Pál figyelmeztet a Szentleckében –, hanem vagyonukból gondoskodnak Jézusról.

Jézus pedig cseppet sem elutasító vagy feszélyezett velük, ugyanakkor nem is bizalmaskodó, hanem diszkrét, tiszteletteljes és határozott. (Az Úr Jézus szerelmeiről és szexuális megkísértettségéről kelt históriák tudvalevőleg csak a romlott erkölcsű emberiség szánalmas önkivetítései.) Kétszeresen is felvállalja őket, s miután helyreállítja bennük az Istentől rendelt nőiség gyönyörű adományát és méltóságát, ragaszkodásukat, odaadásukat Isten országának javára fordítja.

Urunk Jézus, hálát adunk azért, hogy férfinak és nőnek teremtettünk: egyenrangúnak, de nem egyformának, különbözőnek, mégis összetartozónak. Add nekünk kegyelmedet, hogy férfiként és nőként betöltsük sajátos küldetésünket, értékelve és kiegészítve egymást és azokat az ajándékokat, melyek a teremtő Isten fantáziájának gazdagságáról tanúskodnak, s legyen áldásod a férfiak és nők közös, szeretetszövetségben végzett tanúságtételén szerte a világon.

2017. szeptember 21., csütörtök

Szent Máté apostol és evangélista

Ef 4,1-7.11-13

Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van. A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává vagy evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége.

Mt 9,9-13

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”


Egy emberi hívásra csak kellő megfontolás után szabad válaszolni, amikor azonban Isten hív, és ezt megérzi a lelkünk, akkor egyszerűen csak fel kell állnunk és követnünk kell őt. Az, hogy Máté szó nélkül felállt, és követte Jézust, önmagában is bizonyíték arra, hogy Jézus Isten nevében és az élő Isten tekintélyével lépett fel. A Jézussal és a jézusi örömhírrel való találkozáskor nincsen helye a fontolgatásnak, mérlegelésnek. Aki fontolgat, nem követi Jézust. Nincsen helye a mentegetőzésnek sem, hogy bűnös voltunk miatt alkalmatlannak mondjuk magunkat. Hiszen melyikünk lenne bűn nélkül való? S melyikünk tudná saját magát alkalmassá tenni Jézus követésére? „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” – mondja Jézus, s ez igaz az ő követésére is. Mint ahogy a betegtől azt várjuk, hogy betegségével forduljon orvoshoz, nem pedig azt, hogy csak akkor merjen az orvos elé állni, ha már meggyógyult, úgy éppen azáltal gyógyul a lélek, ha fontolgatás, fenntartások és visszafordulás nélkül Jézus nyomába szegődünk. Mindazok, akik az Egyház történelme folyamán úgy követték Jézust, ahogy Máté, meggyógyultak, boldog és kiteljesedett életű emberek lettek.

Nagyon sok múlik az induláson. Ha már az indulást elrontja a számítgatás, a túlzott félszegség, a kislelkűség, mit lehet várni az út folyamán, a próbatételek között? Ha azonban jól rajtolunk, ha értelmünket, akaratunkat és érzelmeinket, teljes emberi egzisztenciánkat egy irányba fordítjuk, s úgy indulunk, nagy esélyünk van a sikeres célba érésre és az örök győzelemre.

Urunk Jézus, Te elhaladsz mellettünk is, miközben a pénzváltó asztalnál ülünk, vagy épp az élet piacterén ácsorgunk tétlenül. Ne engedd, kérünk, hogy hallatlanra vegyük a szót, melyet nekünk mondasz, személyesen: „Kövess engem!” Ne engedd, hogy magyarázkodásba kezdjünk vagy még mindig kifogásokat keressünk, hanem Szent Máté apostol közbenjárására add meg nekünk, hogy legyen bátorságunk mindent otthagyva nyomodba szegődni és valódi tanítványoddá lenni. Segíts, hogy megtanuljuk, mit jelent az „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”, és engedjük magunkat kegyelmed által irgalmas szívű testvérekké, az isteni irgalmasság követeivé formálni.

2017. szeptember 20., szerda

Évközi 24. hét

1Tim 3,14-16

Azért írom ezeket neked – bár remélem, hogy hamarosan hozzád jutok –, hogy ha késlekedném is, tudd, hogy hogyan kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és szilárd alapja. Márpedig nyilvánvalóan nagy dolog a jámborság titka, amely testben kinyilvánította magát, a Lélek által igazolást nyert, bemutatták az angyaloknak, a pogányok között hirdették, világszerte hittek benne, s fölment a dicsőségbe.

Lk 7,31-35

Ugyan kihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Kihez hasonlók ők? Hasonlók a piacon üldögélő gyermekekhez, akik így kiáltoznak egymásnak: „Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem sírtatok!” Mert eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik és bort nem iszik, és azt mondjátok: „Ördöge van!” Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és azt mondjátok: „Íme, a falánk és borissza ember, a vámszedők és bűnösök barátja!” De a bölcsességet igazolja annak minden fia.


Az Egyház elöljáróinak első és legfontosabb feladata Krisztus misztériumának, a keresztény hitigazságoknak a hirdetése. Mindenekelőtt hirdetni kell az egyetlen, szentséges megtestesülést. Ez az isteni gondviselés legnagyobb műve a világtörténelemben, amelyért minden más lett s amely egyedül ad igazi jövőt az emberiségnek. A világ végéig sem tudjuk eléggé körüljárni, megcsodálni s mindennapjainkban jelenlévővé tenni azt a fölséges, nagy titkot, hogy az Isten emberré, a testvérünkké lett. Ezért nem elég csak szép karácsonyi történetként elmesélni, hanem erővel és hatalommal kell meghirdetni, komoly teológiai felkészültséggel és nagy lelki intelligenciával, következményeit kiterjesztve az élet minden területére.

Hirdetni kell továbbá a feltámadást, Krisztus megdicsőülését, a Szentlélekben való igazolását, vagyis Húsvét teljes titkát. Ezt pedig minden kimondott szónál, igehirdetésnél ékesebben hirdeti a szentmise, amely jelenvalóvá is teszi Krisztus Urunk keresztáldozatát. A szentmise forrás és csúcspont, melynek bemutatása minden más feladatnál nagyobb és előbbre való a püspök és pap számára. De nem mint valamely helyi vagy országos rendezvény egyik műsorszáma, hogy emelje az ünnep fényét. Hiszen a szentmise több, mint furulyaszó, mely táncba hív, s több, mint sirató, mely zokogásra késztet. Mert a misében nemcsak szóval hirdetjük Krisztus halálát és feltámadását, amíg el nem jön, hanem áldozatában vele egyesülve győzünk is a test, a világ és az ördög felett.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy érzéketlenek legyünk a Te örömhíred és a szentmisében ünnepelt misztériumaid iránt! Add meg nekünk kegyelmesen, hogy újra és újra megnyissuk szívünk fülét a Rólad szóló igehirdetés előtt, a szentmise pedig ne csupán szép szertartás, a lelki vigasztalások alkalma legyen számunkra, hanem az egyetlen igazi ünnep, melyből fény és világosság árad mindenre: ünnepelni és gyászolni valókra, teendőkre és elviselendőkre egyaránt.

2017. szeptember 19., kedd

Évközi 24. hét

1Tim 3,1-13

Igaz beszéd ez: aki püspökségre vágyik, derék dolgot kíván. Éppen azért a püspöknek feddhetetlennek, egyszer nősült férfinak, józannak, megfontoltnak, tisztességesnek, vendégszeretőnek, tanításra alkalmasnak kell lennie. Nem iszákosnak és verekedőnek, hanem szelídnek, nem viszálykodónak és kapzsinak, hanem olyannak, aki házát jól vezeti, fiait engedelmességben és mindenképpen tisztességben tartja, hiszen aki a maga házát nem tudja vezetni, hogy tudná gondját viselni Isten egyházának? Ne legyen újonnan megkeresztelt ember, nehogy felfuvalkodjék, és ugyanaz az ítélet érje, mint az ördögöt. A kívül levők előtt is jó tanúságot kell bírnia, nehogy gyalázatba és az ördög kelepcéjébe essék. A diákonusok hasonlóképpen tisztességes emberek legyenek, nem kettős nyelvűek, nem a sok bor hívei, nem rút haszonlesők; olyanok, akik tiszta lelkiismerettel őrzik magukban a hit titkát. (...) Mert akik szolgálatukat jól végzik, szép rangot és a Krisztus Jézusban való hitben nagy bizalmat szereznek maguknak.

Lk 7,11-17

Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság. Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. Amikor meglátta őt az Úr, megkönyörült rajta, és ezt mondta neki: ,,Ne sírj!” Majd odament, és megérintette a koporsót. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: ,,Ifjú! Mondom neked: kelj föl!” A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: ,,Nagy próféta támadt közöttünk!” És: ,,Isten meglátogatta az ő népét!” Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken.


Újra és újra hallani az igényt, hogy a Katolikus Egyház törölje el a kötelező papi cölibátust. Akik ezt követelik, gyakran hivatkoznak a mai Szentleckében is hallottakra, illetve a keleti egyházak erre alapozódó gyakorlatára. Néhány dolgot azonban érdemes tisztáznunk. Az egyszer nősültség feltétele soha nem jelentette azt, hogy a papok nősültek. Ez sem a keleti, sem nyugati kereszténységben nem volt gyakorlat, hanem csak az, hogy nős férfiakat pappá szenteltek, azonban már igen korai időkből kimutatható, hogy az új püspök vagy pap a szentelés után abbahagyta a házaséletet, és felesége özvegyi fátyolt öltött, illetve kolostorba vonult. (A keleti egyházaknak is az a gyakorlata, hogy püspökké csak nőtlen férfiakat szentelnek, holott Szent Pál leveléből közvetlenül ez sem következik!)

A másik: senkinek nincs joga elvitatni az Egyháztól azt a jogot, hogy eleve a szüzességet vállaló férfiak közül válassza ki papjait, úgy ítélve meg, hogy a cölibátus hozzátartozik a Krisztus-misztérium teljességének megjelenítéséhez. Ez nem a házasság és a házasélet leértékelése, hiszen a szexuális önmegtartóztatás és a házasság mélységesen összetartozik: a keresztény házasságra is szüzességgel kell készülni, nemcsak a cölibátusra, és a papi nőtlenség sem egyenlő az agglegénységgel, hanem Krisztussal eljegyzett, lelki atyaságot vállaló életforma. Katolikus hívőként tehát nem azok számát kellene gyarapítanunk, akik kritizálják a római rítusú papok életét s vitatják a papi cölibátus „korszerűségét”, hanem sokkal inkább azon kellene fáradoznunk, hogy hogyan segíthetünk papjainknak Krisztusért és az Egyházért vállalt életállapotukban örömmel kitartani.

Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy papjaink első szeretetükben megújulva mindhalálig hűségesen ragaszkodjanak Hozzád, mi pedig szavunkkal és életünkkel támogassuk őket szolgálatukban, elősegítve a papi élet tisztaságát.

2017. szeptember 18., hétfő

Évközi 24. hét

1Tim 2,1-8

Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért: a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel. Ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus, aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, tanúságot téve a maga idejében. (...)

Lk 7,1-10

Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba. Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt. Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját. Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: ,,Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építette nekünk.” Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: ,,Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: ,,Menj”, elmegy; vagy a másiknak: ,,Gyere”, odajön; és a szolgámnak: ,,Tedd ezt”, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és az őt követő sokaságnak ezt mondta: ,,Bizony, mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!” A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.


Méltán dicséri meg Jézus a római százados hitét, melyet nem béklyóznak meg vallási előítéletek, mint a farizeusokét és írástudókét, s melyet nem kezd ki a szkepszis, mint a másik római, Poncius Pilátus világnézetét. Ez a pogány katonaember nyitott az Igazságra, ami abban is megnyilvánul, hogy a megszálló hatalom képviselőjeként nem lenézi és megalázza a meghódított ország lakóit, mint a legtöbb római, hanem jóakaratúan bánik velük, zsinagógát építtet nekik, és messzemenően tiszteletben tartja vallási előírásaikat. Hitvallásában az is benne foglaltatik, hogy tisztában van vele: miként az ő hatalma egy birodalomtól, s annak fejétől, a császártól való, úgy Jézus hatalma a mennyből és annak Urától származik. Ezért nemcsak hitéért érdemel tiszteletet, de ezzel összefüggő következetes és kristálytiszta értékrendjéért is, melyben Isten és a császár egyaránt az őt megillető helyen van. Pogány létére megvalósítja Jézus parancsát: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!”

Jézus minket sem arra buzdít, hogy a világtól elkülönülve, törvényeivel szembehelyezkedve éljünk, éppen ellenkezőleg: engedelmeskedjünk a mindenkori törvényes hatalomnak, imádkozzunk a világi elöljárókért, ahogy Szent Pál is írja a mai Szentleckében, és törekedjünk békességre minden emberrel. Az ő evangéliuma nem forradalmi tan, mely kész felforgatni a fennálló rendet, hanem kovász, mely belülről járja át, alakítja át a társadalmat. (Így feszítette szét előbb a zsidó vallás kereteit, majd ásta alá a császárnak tulajdonított isteni hatalom, később pedig az egész rabszolgatartó társadalom alapjait.)

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk Téged országunk és a világ hatalmasaiért, hogy minél többen legyenek hasonlóvá a kafarnaumi századoshoz, aki józanul látta saját helyét, szerepét, lehetőségeit és korlátait, és mivel nyitott volt a létezés végső értelmére, szívében hordta Isten országának csíráit.

2017. szeptember 17., vasárnap

Évközi 24. vasárnap

Sir 27,30-28,7

A düh és a harag egyaránt utálatos, csak az ragaszkodik hozzá, aki bűnös. Aki bosszút áll, azon bosszút áll az Úr is, kemény számadást tart vele bűneiért. Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozzál, és neked is megbocsátják vétked. Aki más emberre konokul haragszik, hogy keres Istennél gyógyulást magának? Aki nem könyörül meg embertársán, a saját bűneiért hogyan imádkozik? Jóllehet ő csak ember, kitart a haragban, és ugyanakkor bocsánatot kér Istentől?! – hát az ő bűneiért ki ad elégtételt? Gondolj a végső dolgokra, és szűnj meg gyűlölködni, a bomlásra és a halálra, s tarts ki parancsai mellett! Gondolj Isten félelmére, és ne tarts haragot társaddal, gondolj a Magasságbeli szövetségére, és nézd el társad tévedését!

Róm 14,7-9

Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és azért támadt fel, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek Ura legyen.

Mt 18,21-35

Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer! A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”


Sirák fia könyvének ma olvasott sorai – természetesen Urunk, Jézus Krisztus és az Újszövetség világosságában – megtanítanak a helyes elmélkedési módra, amely elvezet a szemlélődésre. Négy nagy valóságot kell folytonosan szem előtt tartanunk, belső univerzumunk négy nagy aspektusát. Először is a végső dolgokat: az Úr Jézus második, dicsőséges eljövetelét, amikor feltámasztja a halottakat, megtartja az utolsó ítéletet, újjáteremti az egész világot, és átadja a Szentlélekben az Atyának. Ez az a végtelen nagy égbolt, amely alatt a keresztény ember élete zajlik, ennek belső látomása kell, hogy minden áldott nap teljesen birtokába vegye lelkünket. Másodszor gondolnunk kell a bomlásra és a halálra. Ez mélységet ad életünknek, mert nem enged illúziókban élni; méltóságot, mert kinyilvánítja létezésünk egyszeri és megismételhetetlen voltát; és jelentőséget, mert életünket az örök élet kontextusába helyezi.

A harmadik nagy valóság az Isten félelme, mellyel parancsai mellett kitartunk. Az evangélium törvényéről van itt szó: arról az egyetlen törvényről, mely minden más törvényt magába foglal, s amely nem is csupán törvény, hanem Isten legbensőbb élete bennünk: a szeretetről. Számos teendőnk lehet, sok minden érhet, de csak egy igazi feladatunk van: tovább tanulni szeretni, Isten szeretetével, a Szentlélekkel. A negyedik pedig a Magasságbelivel kötött szövetség, melyet a szentmiseáldozat vasárnapról vasárnapra megerősít köztünk és a mennyei Atya között, Jézus vére által a Szentlélekben. Ahogy az Egyház életében, úgy személyes életünkben is a szentmisének kell lennie a forrásnak és a csúcspontnak, ahonnan kiindul és ahová tart minden tevékenységünk. El vagyunk kötelezve, a misztikus jegyesség gyűrűjét hordjuk, amelybe a Názáreti Jézus neve van belevésve.

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmeddel, hogy napról napra e négyes gondolat világába helyezve életünket eljussunk az igazi szemlélődésre, testvéreinkkel pedig arra az irgalmas, a megbocsátásba bele nem fáradó szeretetre, melyre szavaddal és életpéldáddal tanítasz minket.

2017. szeptember 16., szombat

Évközi 23. hét

1Tim 1,15-17

Igaz beszéd ez, s teljes hitelt érdemlő: azért jött el Krisztus Jézus erre a világra, hogy üdvözítse a bűnösöket. Ezek között az első én vagyok. De éppen azért találtam irgalmasságot, hogy Krisztus Jézus rajtam, az elsőn mutassa meg egész hosszantűrését, okulásul azoknak, akik hinni fognak benne az örök életre. Tisztesség és dicsőség érte az örökkévalóság halhatatlan, láthatatlan Királyának, az egy Istennek, mindörökkön örökké! Ámen!

Lk 6,43-49

Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj. Miért mondjátok nekem:”Uram! Uram!”, ha nem cselekszitek, amiket mondok? Megmutatom nektek, kihez hasonló mindaz, aki hozzám jön, hallgatja szavaimat és megcselekszi azokat. Hasonló a házépítő emberhez, aki mélyre leásott és az alapot kősziklára rakta. Amikor aztán jött az árvíz, nekiesett a háznak a folyó árja, de nem tudta megingatni, mert kősziklára volt építve. Aki pedig hallgatja, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki a házát alap nélkül, a földre építette. Amikor nekirontott az ár, mindjárt összeomlott, és nagy lett annak a háznak romlása.”


Amikor az Úr Jézus a jó és rossz fáról beszél, a két végletet állítja elénk, amelyek már az utolsó nap végleges ítéletére figyelmeztetnek. Földi életünk során azonban senki sem mondhatja el magáról, hogy ő tökéletesen jó fa, mint ahogy szintén korai volna bárkit is mindenestül rossz fának nevezni. Mi többnyire közepes minőségű fák vagyunk, melyeknek megvan a lehetőségük mind nagyszerű, mind pedig értéktelen gyümölcsöt teremni. „Szerencsénkre” az Úr türelmes gazda, aki – ahogy egy másik példabeszédben halljuk – a terméketlen fát sem vágja ki rögtön, hanem körülássa, megtrágyázza, és haladékot ad neki, hogy összeszedje magát, és gyümölcsöt hozzon.

Szent Pál ezt az isteni türelmet ünnepli a mai Szentleckében: „Éppen azért találtam irgalmasságot, hogy Krisztus Jézus rajtam, az elsőn mutassa meg egész hosszantűrését, okulásul azoknak, akik hinni fognak benne az örök életre.” Az Apostol saját személyében szolgáltat bizonyítékot arra, hogy a kegyelmi rendben megtörténik az is, ami a természetben lehetetlen: a konkoly búzává, a rossz fa jó, bő gyümölcsöt érlelő fává változhat, sőt egyetlen fa metamorfózisa a többi rossz fát is jóvá alakíthatja. Éppen ezért őrizkedjünk az elhamarkodott ítélettől, a magunk gyümölcseivel pedig mindig legyünk óvatosak. Hiszen a kívülről szép és kívánatos gyümölcs is lehet férges vagy vegyszerrel mérgezett: legtisztábbnak gondolt szándékainkba, törekvéseinkbe is belebújhat ösztönös önzésünk, megfertőzheti a meghatódás saját kiválóságunktól vagy éppen az alázatosságban való tetszelgés.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy minket, sokszor oly gyenge termést hozó fákat sem ítéltél kivágásra és elégetésre, hanem új meg új kegyelmekkel ösztönzöl, hogy értékes és maradandó gyümölcsöt teremjünk. Kérünk Téged, hogy Szentlelkeddel távolítsd el életünkből mindazt, ami férges; gyógyítsd, ami sebzett; tisztítsd meg, ami szennyezett. Segíts, hogy létezésünk gyökereivel egyre erősebben kapaszkodjunk Beléd, s szentségeiden keresztül mind jobban magunkba fogadjuk az isteni életet.

2017. szeptember 15., péntek

A fájdalmas Szűzanya

Zsid 5,7-8

Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.

Jn 19,25-27

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután azt mondta a tanítványnak: „Íme, a te anyád!” És attól az órától magához vette őt a tanítvány.

vagy

Lk 2,33-35

Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át – hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.”


Amikor az Úr vérében megköti az új és örök szövetséget az Atyaisten és az emberiség között, akkor azok között is új és örök szövetséget akar létrehozni, akik hisznek benne, akik már tagjai ennek az örök Isten-ember szövetségnek. Nemcsak az Istennel való szövetség új: soha nem létezett s az előzőekből elképzelhetetlen; és örök, vagyis Isten részéről végleges, olyannyira, hogy még a bűnök sem tudják szétszakítani – hiszen éppen a bűnök bocsánatában áll –, hanem ezentúl minden emberi kapcsolat új és örök, amely az új és örök szövetségben élők, a Krisztus-hívők között létesül. Tehát többé sem a házastársak, sem szülők és gyermekek, sem az igaz barátok kapcsolata nem épülhet csupán a testre és vérre, vonzalomra és rokonszenvre, közös értékrendre, hanem mindezeken túl ez a krisztusi új és örök szövetség kell hogy legyen az alapja.

Ha ez feltárul a házasságban, a családban, az a házasság, az a családi élet ragyogó jele lesz a Szentháromság közösségének, és a házastársak, szülők és gyermekek valami olyat élnek meg, amit soha senki még a történelem folyamán. Ugyanígy, ha két ember barátságában egyre inkább ez a szövetség válik alappá, ez a barátság túllépi a szokásos barátságok kategóriáját és szókészletét, s olyan tapasztalatokra vezet, melyekről csak a legnagyobb szentek tudnak hitelesen beszélni.

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, ragyogtasd fel előttünk azt az új, örökkévalóságra nyíló kapcsolatot, melyet kereszt alatt álló Édesanyád és szeretett tanítványod között létesítettél. Segíts, hogy mi, akik szeretjük egymást itt a földön, merjük rászánni magunkat, s minden érzésen, élményen túl erre a létezés legvégső mélységeiben felvázolódó, új és örök szövetségre építsük kapcsolatunkat. A Boldogságos Szent Szűz, a fájdalmak Anyja közbenjárására add kegyelmedet, hogy a kereszt alatt vele állva szívünk megnyíljék misztériumaid befogadására, s feltámadásod erejéből már itt e földön megnyilvánuljon rajtunk a Te új minőségű, örök dicsőségben ragyogó életed.

2017. szeptember 14., csütörtök

A Szent Kereszt felmagasztalása

Szám 21,4-9

Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

Jn 3,13-17

Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.” Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.


Ahogy Krisztus keresztje balgaság és botrány volt az apostolok korában, úgy ma is az azok szemében, akik elég vakok ahhoz, hogy ne ismerjék fel magukon az őskígyó halálos marását. A keresztet mint jelképet ugyan viselik a nyakukban, fülükben, talán még szobájuk falára is kiteszik, de közben minden törekvésük arra irányul, hogy a keresztet, a szenvedést kiiktassák az életükből. A kereszt nélküli élet utáni vágyódás sokszor a keresztényeket is kísérti. Azokat a helyeket szeretik idézni a Szentírásból, ahol az Úr vigasztalást, jutalmat, dicsőséget ígér, s hajlamosak megfeledkezni Urunknak a kereszthordozásról szóló igéiről. Vagy beszélnek ugyan a keresztről, de csak mint valami kellemetlen teherről, amelytől alig várják, hogy megszabaduljanak, s ha nem, perelni kezdenek az Istennel és fellázadnak ellene.

Jézus Krisztust azonban az Atya nem a kereszttől függetlenül vagy annak ellenére dicsőítette meg, hanem éppenséggel a kereszten való végső odaadásában. Ezért a mi felmagasztaltatásunk is csak Krisztus keresztje által valósulhat meg, ez az a deszkaszál, mely képes „a hajótört világot biztos partra menteni”. Persze csak az kapaszkodik belé, aki felismeri, hogy élete Jézus nélkül zátonyra futott és hajótörést szenvedett. Amint ugyanis nincs kereszténység kereszt nélkül, úgy kereszt sincs a kereszténységen kívül, hanem csak megkerülhetetlen és értelmetlen negatívumok. Bűnnel megjelölt létezésünknek, sebzettségeinknek és hiányainknak, szenvedésünknek és halálunknak csak Krisztus keresztje adhat valódi értelmet és örök értéket.

Keresztrefeszített Üdvözítőnk, add meg, kérünk, hogy nap mint nap hittel feltekintsünk a Te szent keresztedre, mely által megszerezted számunkra a váltságot, a gyógyulást és az örök életet. Segíts minket kegyelmesen, hogy keresztedből erőt merítve tudjunk nyomodba lépni, és hordozni a magunk keresztjét, melyet Atyád üdvösségünkre szolgáló eszközül gondos szeretettel, egyéni méretre szabva készített számunkra, s így növekedjünk az iránta való bizalomban és odaadásban.

2017. szeptember 13., szerda

Évközi 23. hét

Kol 3,1-11

Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve. Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek, megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben. Irtsátok ki tehát tagjaitokból azt, ami földi: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a bujaságot, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Miattuk érkezik el Isten haragja a hitetlenség fiaira. Ti is ezeket műveltétek egykor, amikor köztük éltetek. Most azonban vessétek el magatoktól mindezeket: a haragot, az indulatosságot, a rosszakaratot, szátokból a káromlást és a rút beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, ti, akik levetettétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és magatokra öltöttétek az újat, aki teremtőjének képmására állandóan megújul a teljes megismerésig. Itt nincs már többé görög és zsidó, nincs körülmetéltség és körülmetéletlenség, nincs barbár, szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenben Krisztus.

Lk 6,20-26

Akkor szemeit tanítványaira emelte, és így szólt: ,,Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert kielégítenek benneteket. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, amikor gyűlölnek titeket az emberek, amikor kirekesztenek és szidalmaznak, és kivetik neveteket mint gonoszat az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon és vigadjatok, mert íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben! Hiszen atyáik éppen így cselekedtek a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat! Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert majd gyászoltok és sírtok! Jaj nektek, amikor mindenki magasztal titeket, mert atyáik éppen így cselekedtek a hamis prófétákkal!


Nem keresztény aszketika az, mely elfojtással kezdődik. Az első és alapvető cselekvést maga Isten viszi végbe a keresztény ember életében, azzal, hogy a kegyelem által felemel saját isteni természetének szintjére. Ez azt jelenti, hogy a természetes, azaz halálra, kárhozatra hajló létből minden érdemünk és erőfeszítésünk nélkül átléptünk abba a természetfeletti létmódba, melyben az örök Isten szentháromságos életéből részesedünk. Ez Jézus Krisztus feltámadása és a Szentlélek kiárasztása által már megvalósult tény. Most már rajtunk a sor, hogy ami végbement lelkünk mélyén, érzékelhetőség határán túl, az megnyilvánuljon tudatos létünkben is. Ehhez szükséges az az alapvető irányulás, hogy az „odafent valókat” keressük, vagyis hogy értékrendünket ehhez az új természetünkhöz igazítsuk. Csak ebben az összefüggésben van értelme a régi természet vadhajtásainak kiirtásáról és elvetéséről beszélni.

Mindez sajátos megvilágításba helyezi a mai Evangéliumban hallott boldogságokat és jajokat is. Nyilvánvaló, hogy ezek nem külső körülményekre, élethelyzetre vagy -állapotra vonatkoznak, hanem a Jézus Krisztussal való kapcsolatra. Nem attól leszünk Jézus szemében boldogok, mert szegények vagyunk vagy éhezünk vagy sírunk, hanem attól, hogy adott élethelyzetünkben az örökkévaló, mennyei természetünk szerint élünk, annak kibontakozását segítjük elő. A negatív körülmények előnyösebbek lehetnek annyiban, hogy azok talán jobban ösztönöznek a helyes értékrendre, hogy ne az evilág szerinti boldogságot keressük, hanem az odafent valók szerint éljünk, megelőlegezve már itt a földön az örök mennyei boldogságot.

Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy Pünkösd óta az odafent valók „idebent valók” lettek: a mennyország csíráját magunkban hordozzuk a szívünkbe kiárasztott Szentlélek által. Add, kérünk, hogy vele minden áldott nap együttműködve gondot viseljünk a Tőled kapott élet ápolására és gyarapítására, s új, természetfeletti természetünk szerint élve azok közé soroltassunk, akiket a mai Evangéliumban boldognak nevezel.

2017. szeptember 12., kedd

Évközi 23. hét

Kol 2,6-15

Ezért tehát, ahogyan elfogadtátok az Úr Jézus Krisztust, úgy éljetek is benne, gyökerezzetek meg őbenne, és épüljetek rá! Erősödjetek meg a hitben, ahogyan tanultátok, és legyen bőséges a hálaadásotok! Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik. Mert őbenne lakik az istenség egész teljessége testi formában, és benne jutottatok teljességre, benne, aki minden fejedelemségnek és hatalmasságnak a feje. Benne körül is metélkedtetek, nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem az érzéki test levetésével, a Krisztus szerinti körülmetéléssel, amikor vele együtt eltemetkeztetek a keresztségben, és vele együtt fel is támadtatok, annak az Istennek erejébe vetett hit által, aki őt feltámasztotta halottaiból. (...)

Lk 6,12-19

Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett. Majd lement velük és megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak egy nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengermellékéről, akik eljöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket pedig tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és meggyógyította mindnyájukat.


Korunkban is tömegek akarják a gyógyító erőt megtapasztalni, de nem mindegy, hogy kinél keresik. Sajnos, sokan a hívő keresztények közül is hagyják magukat félrevezetni, és észre sem veszik, hogy a világ elemeinek hatása alá kerültek, s már nekik szolgálnak. Mert vannak parapszichológiai jelenségek, vannak titokzatos erők és démoni hatalmak, melyek olykor gyógyításra is képesek, csak éppen a lelket, a személyt betegítik meg azáltal, hogy elszakítják az élet forrásától. Nem kevésbé veszélyesek azok a módszerek, amelyek a kozmikus energiák révén gyógyítanak. Vajon mi lehet e személytelen erők mögött? Aki mintegy médiumnak tekinti magát az ilyen energiák közvetítésében, vajon tisztában van-e vele, hogy ki és mire használja őt?

A természettel harmóniában élni helyes és tiszteletreméltó törekvés, de csak ha tudjuk, hogy Isten akaratából maga a természet is mulandóságnak van alávetve. A természetközeli életmód, a természetes gyógymódok tehát hozzájárulhatnak testi-lelki jóllétünkhöz, de nem szerezhetnek tökéletes egészséget, azaz üdvösséget. Az egyetlen biztos gyógyszer a halál ellen az Úr Jézus Krisztussal való életközösség, melynek jele lehet a csodás gyógyulás, vagyis a természet megbomlott rendjének Isten erejével történő alkalmi és időszakos helyreállítása, de a lényege, hogy új minőséget ad a létezőknek, és az üdvösség világába emeli őket.

Urunk Jézus, Te nem közvetítője vagy a gyógyító energiáknak, hanem az Atyával és a Szentlélekkel való egységében Te magad vagy az éltető energiaforrás, melynek erőtere mindenestül személyes és szentségi jellegű. Hálát adunk Neked, hogy tanítványaiddal együtt nevünkön szólítottál bennünket, s arra hívsz, hogy a Te küldetésedben járjunk, a Te erődet, a Szentlelket közvetítsük , nem mint eszközei s öntudatlan csatornái egy felsőbb erőnek, hanem mint a Te követeid, munkatársaid, legbensőbb barátaid.

2017. szeptember 11., hétfő

Évközi 23. hét

Kol 1,24 – 2,3

Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára, amelynek én szolgája lettem az Istentől értetek kapott tisztségnél fogva, hogy teljesen érvényt szerezzek Isten igéjének, a titoknak, amely századok és nemzedékek óta el volt rejtve, de amelyet most kinyilatkoztatott szentjeinek. Velük akarta Isten megismertetni ennek a titoknak dicsőséges gazdagságát a pogányok között. Ez a titok pedig nem más, mint a bennetek lévő Krisztus, a dicsőség reménye. Mi őt hirdetjük, amikor minden embert intünk és tanítunk teljes bölcsességgel, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztusban. Ezért fáradozom és küzdök az ő erejének segítségével, amely hatékonyan működik bennem. Azt akarom, hogy tudjátok meg, hogyan küzdök értetek, a laodíceaiakért, és mindazokért, akik nem látták szemtől-szembe személyemet, hogy a szívük megvigasztalódjék, és szeretetben összeforrva eljussanak a megértés teljességének minden gazdagságára, Isten titkának, Krisztusnak ismeretére, akiben a bölcsesség és a tudomány minden kincse rejlik.

Lk 6,6-11

Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt a elszáradt kezű emberhez: ,,Kelj föl és állj a középre!” Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: ,,Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?” Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.


Jézus megkérdezi a farizeusokat és írástudókat, hogy szabad-e szombaton életet menteni vagy veszni hagyni. Nyílt állásfoglalásra szólítja fel őket az élet vagy a halál mellett. Ők nem válaszolnak, de tudjuk, hogy inkább a halálra szavaznak, mégpedig Jézus halálára, mert az életnek ez a túláradása, melyet többé nem tudnak hatalmuk és ellenőrzésük alatt tartani, félelmetes és elfogadhatatlan a számukra.

A bűn által megrontott világban az élet továbbadása, megszülése nem történhet másképp, mint kín és gyötrelem árán. Erről beszélt Jézus az utolsó vacsorán, amikor magát a szülés előtt álló asszonyhoz hasonlította. Erre utal Szent Pál is, amikor azt írja: „Örömest szenvedek értetek...” Nem mintha a megváltás műve, melyet Jézus Krisztus végbevitt, tökéletesítésre szorulna, hiszen azt a mi Urunk Jézus egyszer s mindenkorra végbevitte. Jézus Krisztus győzelme, az élet győzelme a halál felett visszavonhatatlanul megtörtént, de ez az élet fokról fokra bontakozik ki a történelemben. A kegyelem és az üdvösség búvópatakja Krisztusban a felszínre tört, és ellenállhatatlan erővel tart a beteljesedés óceánja felé. Senki sem szabhat gátat neki, nem lehet mederbe szorítani, új meg új utakat talál, egyre nagyobb területeket hódít meg, hogy szétterülve megitassa a szomjas földet, és éltető termékenységgel áldja meg.

Urunk Jézus, a Te megváltó szenvedésed és üdvösségszerző halálod nem szorul kiegészítésre, ám a Te misztériumodnak hirdetése, az evangélium érvényre juttatása fáradságba, küzdelembe és szenvedésbe kerül az utolsó napig, a végső beteljesedésig. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy akkor is kiálljunk az élet és az élet igéjének közvetítése mellett, ha ellenállásba és visszautasításba ütközünk, s tartsuk megtiszteltetésnek, az érdemszerzés különleges lehetőségének, hogy szenvedéseinket a Te szenvedéseddel egyesítve részt vehetünk az üdvösség művében.

2017. szeptember 10., vasárnap

Évközi 23. vasárnap

Ez 33,7-9

Téged pedig, emberfia, őrállónak rendeltelek Izrael háza számára; ha tehát beszédet hallasz számból, mint az enyémet hirdesd azt nekik. Ha azt mondom az istentelennek: Halállal halsz meg, te istentelen! – de te nem szólsz, hogy az istentelen tartózkodjék az ő útjától, az istentelen ugyan a saját gonoszsága miatt hal meg, vérét azonban a te kezedből kérem számon. Ha azonban hirdeted az istentelennek, hogy útjairól térjen meg, de ő nem tér meg útjáról, akkor a saját gonoszsága miatt meg fog halni, te azonban megmentetted lelkedet.

Róm 13,8-10

Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak azzal, hogy egymást szeretitek, mert aki embertársát szereti, teljesítette a törvényt. Azt ugyanis, hogy ne paráználkodjál, ne ölj, ne lopj, hamis tanúságot ne szólj, ne kívánd meg a másét, és ami egyéb parancs még van, újra egybefoglalja ez az egy ige: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése tehát a szeretet.

Mt 18,15-20

Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”


Az emberi szavak törékenyek. Ha csak elsődleges jelentésük szerint értjük őket, könnyen eltorzíthatjuk az általuk hordozott üzenetet. Ezért nem elég szó szerint értenünk a hozzánk intézett közlést, hanem lélek szerint kell értenünk. Ehhez pedig arra van szükség, hogy részesüljünk annak lelkéből, aki szólt hozzánk. Minél inkább egy lélek vagyunk azzal, aki beszél hozzánk, annál pontosabban és helyesebben értjük, hogy mit is akar mondani. Ezért nélkülözhetetlen a Szentlélek segítségül hívása a Szentírás olvasásához és értelmezéséhez, mert ő a biztosíték arra, hogy helyesen értjük Isten nekünk mondott szavait.

Így van ez az Úr Jézusnak a mai Evangéliumban mondott szavaival is. A „ketten közületek” kifejezés Jézus szájából azt jelenti, hogy ketten azok közül, akik vele szándékaiban teljesen egyesültek, úgy, ahogyan ő egyesült Atyja szándékaival. Az az igazi kérő imádság, ha Urunk „gyakorlatára” tekintünk, s ahelyett, hogy saját akaratunkat és terveinket próbálnánk rákényszeríteni Istenre, inkább abban kívánunk részt venni, amit ő akar tenni – a módot és időpontot teljesen rábízva az ő gondviselésére. Ha nyilvánvalóan Urunk szándékain belül kérünk valamit, s főleg, ha azért imádkozunk, hogy szándékai megvalósuljanak, akkor minden lehetetlenség ellenére legyünk biztosak abban, hogy imánk meghallgatásra talál. Ugyanígy a mai Szentleckében olvasottakat is a Lélek szerint kell értelmeznünk. Amikor Szent Pálnál azt olvassuk, hogy „a törvény teljesítése a szeretet”, nem gondolhatunk akármilyen szeretetre. Mivel a törvény teljessége a szeretet, azért ami az isteni törvények ellen van, hiába érezzük szeretetnek, s hiába nevezi így a világ, nem lehet szeretet.

Urunk Jézus, add nekünk Szentlelkedet, hogy mielőtt elkezdenénk elmélkedni a Szentírás szavain, a Te szándékaid járják át értelmünket, akaratunkat és érzelmi világunkat. Ő segítsen minket, hogy elmélkedésünk ne torkolljék intellektuális ínyenckedésbe vagy drasztikus tévedésbe, hanem feltáruljanak előttünk a szavak által hordozott isteni mélységek, s a Neked való még teljesebb önátadásra hívjanak bennünket.

2017. szeptember 9., szombat

Évközi 22. hét

Kol 1,21-23

Titeket is, akik egykor elidegenedettek és ellenséges érzületűek voltatok a gonosz tettek miatt, kiengesztelt most az ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, szeplőtelenül és feddhetetlenül állítson önmaga elé. Maradjatok meg ezért a hitben szilárdan és állhatatosan, ne tántorodjatok el az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amelyet minden teremtménynek hirdettek az ég alatt, s amelynek én, Pál, a szolgája lettem.

Lk 6,1-5

Történt pedig, hogy szombaton, amikor a vetések közt járt, tanítványai tépdesték a kalászokat, és kezeikkel kimorzsolva megették. A farizeusok közül egyesek azt mondták nekik: „Miért teszitek azt, amit szombaton nem szabad?” Jézus ezt felelte nekik: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor éhezett, ő és akik vele voltak? Miként ment be az Isten házába, hogyan vette el a kitett kenyereket, evett, és a vele levőknek is adott azokból, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak egyedül a papoknak?” Aztán hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”


Nem szabad lekicsinyelnünk a zsidó szombatot, hiszen a teremtéstörténet elbeszélésének legsúlyosabb, legközéppontibb Istentől sugallt mondanivalója, hogy a hetedik napot meg kell szentelni. A szombat az üdvösségtörténet isteni tetteinek összefoglalása Izrael számára, melyet szent csendben, minden ügyes-bajos dolgát félretéve szemlél és ünnepel ezen a napon. Mégis, Jézus szembeszáll azzal a hozzáállással, amely Istent is tétlenségre kényszeríti a szombat miatt, s be akarja zárni a kinyilatkoztatásból eddig megismert igazságok és törvények világába, mintha meg akarná tiltani neki, hogy valami új, soha nem volt dolgot vigyen végbe.

Jézus erre a téves felfogásra hármas választ ad. Először is védelmébe veszi tanítványait, megmutatva, hogy amit tettek, nem törvényszegés, mert szükségből tették. Másodszor: megtartja a szombatot (ő maga nem tépdesi a kalászokat) mindaddig, amíg az nem életellenes. Azonban szavával és csodáival is kinyilvánítja, hogy ő ura a szombatnak is. Nem marad meg a mentegetőzés és magyarázkodás szintjén, hanem teljesen új perspektívába állítja az ember és a szombat viszonyát. Harmadszor, és ez a legjelentősebb: Nagyszombaton, sírban nyugvásának idején teljesíti be megváltó művét, amikor leszáll az alvilágba, megnyitja a holtak országának kapuját, hogy az ott sínylődőket kihozza és a mennyei dicsőségbe emelje, ahogy erre a mai Szentlecke is utal. Ezzel véget ért a régi teremtés és egy új vette kezdetét: Jézus feltámadásával megkezdődött a holtak feltámadása, melyben Isten valami újat, soha nem volt dolgot visz végbe.

Urunk, Jézus Krisztus, aki ura vagy a szombatnak is, tágítsd ki szellemi-lelki horizontunkat, hogy újra és újra megtanuljuk: a vallási előírások nem önmagukban szentek, hanem a mindenható Isten miatt, aki egyedül szent. Add kegyelmedet, hogy miközben igyekszünk megtartani a Tízparancsolatot és az Anyaszentegyház parancsait, szívünket be ne zárjuk a Te új meg új tettekben megnyilvánuló irgalmad előtt.

2017. szeptember 8., péntek

Szűz Mária születése (Kisboldogasszony)

Mik 5,1-4

De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért átadja őket annyi ideig, amíg a vajúdó asszony szül, és testvéreiknek maradékai visszatérnek Izrael fiaihoz. És ő majd odaáll, és legeltet az Úr erejével, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében, és ők biztonságban lakoznak, mert ő akkor nagy lesz a föld széléig. És ő lesz a béke.

vagy

Róm 8,28-30

Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében arra hivatottak, hogy szentek legyenek. Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette.

Mt 1,1-16.18-23

Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia. Ábrahám nemzette Izsákot; Izsák nemzette Jákobot; Jákob pedig nemzette Júdát és ennek testvéreit; Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól; Fáresz nemzette Ezront; Ezron nemzette Arámot; Arám nemzette Aminádábot; Aminádáb nemzette Nahsont; Nahson nemzette Szálmont; Szálmon nemzette Boózt Ráhábtól; Boóz nemzette Obedet Rúttól; Obed nemzette Jesszét; Jessze pedig nemzette Dávid királyt. Dávid nemzette Salamont Uriás feleségétől; Salamon nemzette Roboámot; Roboám nemzette Ábiát; Ábia nemzette Ászát. Ásza nemzette Jozafátot; Jozafát nemzette Jórámot; Jórám nemzette Oziját; Ozija nemzette Jótámot; Jótám nemzette Ácházt; Ácház nemzette Hiszkiját; Hiszkija nemzette Manasszét; Manassze nemzette Ámont; Ámon nemzette Joziját; Jozija pedig nemzette Joakimot és ennek testvéreit a Babilonba való áttelepítéskor. A Babilonba való áttelepítés után Joakin nemzette Salátielt; Salátiel nemzette Zerubbábelt; Zerubbábel nemzette Ábiudot; Ábiud nemzette Eljakimot; Eljakim nemzette Ázort; Ázor nemzette Szádokot; Szádok nemzette Ákimot; Ákim nemzette Eliúdot; Eliúd nemzette Eleazárt; Eleazár nemzette Mattánt; Mattán nemzette Jákobot. Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: „Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni.” Ez azt jelenti: Velünk az Isten.


A mai napon annak születését ünnepeljük, aki Krisztus után elsőként jutott el testestül-lelkestül abba a dicsőségbe, amelyre öröktől fogva rendelve volt. Isten részéről olyannyira biztos az örök dicsőségbe való befogadásunk, hogy Szent Pál máris befejezett tényként említi. Ez az ünnep arra hív, hogy Szűz Máriára tekintve sorsunk alakulásában észrevegyük Isten kegyelmi cselekvéseit, melyek, mint mágnes a vasreszeléket, meghatározott irányba fordítják életünk eseményeit, értelmet, célt adva nekik.

Szabad akaratunk persze lehetővé teszi, hogy meghiúsítsuk Istennek ezt a ránk vonatkozó örök tervét. Szűz Mária élete azonban éppen az örök isteni elhatározás és az emberi szabad akarat együttműködésének csodája. A Szent Szűz nem tudott többet, mint ami feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy szabadon igent mondjon Isten akaratára. Nem tudott róla, hogy ő a szeplőtelenül fogantatott, mint ahogy arról sem, hogy majd testestül-lelkestül felvétetik a mennybe. Nem emberi tudása és számításai szerint döntött, csak egyszerűen beállt Isten akaratának sodrásába. Ahelyett, hogy sokat okoskodott vagy kérdezett volna, hallgatott és figyelt. Állandó készsége Isten akaratának teljesítésére képesítette arra, hogy minden szenvedést elfogadjon Isten kezéből, s szent Fia keresztje mellett is ott állhasson, mint új Éva, a Krisztus megváltó halálában újjászületett emberiség Édesanyja.

Urunk, Jézus Krisztus, mi nem látjuk Atyád kegyelmi műveit a maguk teljességében, de meghívásából mi is részesedtünk, ezért biztosak lehetünk abban, hogy amikor elhatározta, hogy megfoganjunk, egyben megdicsőítésünket is eldöntötte. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy a Boldogságos Szent Szűz közbenjárására, akinek ma földi születését ünnepeljük, készséges szívvel válaszoljunk az istenti meghívásra, és Szűz Mária gyermekeiként járjuk utunkat, Názáreten, Betlehemen és a Golgotán át a mennyei dicsőség felé.

2017. szeptember 7., csütörtök

Szent Márk, István és Menyhért kassai vértanúk

Bölcs 3,1-9

Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek.

Mt 10,28-33

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.


Krisztusra hivatkozva üldözni másokat – különösen is Krisztus-hívőket – nem egyéb, mint Krisztus arcul csapása és az evangélium gyalázatos megcsúfolása. S ez nemcsak a kassai vértanúk, hanem a protestáns hitükben való kitartásuk miatt gályarabságra ítélt prédikátorok esetére is érvényes. Az Egyház valahányszor üldözött másokat, valahányszor erőszakos hitterjesztést folytatott, nem Krisztus missziós parancsát teljesítette, hanem a bűnös emberi természet logikáját követte. Jézus soha, semmiféle erőszakra nem adott felhatalmazást másokkal szemben, sőt, életével és halálával egyaránt a kereszt gyöngeségben megmutatkozó erejét állította példaként hívei elé.

A második üzenet, hogy a keresztény vértanúk vére másért kiált, mint Ábel vére: nem bosszúért és büntetésért, hanem bocsánatért és kiengesztelődésért. Aki inkább vállalja a halált, mint azt, hogy megtagadja Krisztusba vetett hitét, az megőrzi a hit sebezhetetlenségét, s egyben Krisztus irgalmas szeretetéről tanúskodik. Harmadszor a mai ünnep rákérdez a vértanúságra való készségünkre. Szent Kőrösi Márk így felelt az őt hittagadásra kényszeríteni próbáló kínzójának: „Tudja meg, vannak a római eklézsiában, kik gyönyörűségesnek tartják Istenért meghalni. Tudja meg, vannak az esztergomi káptalanban férfiak, akiknek szokásuk nagy dolgokat cselekedni s el is szenvedni.” Vajon miközben ma is keresztények halnak meg a hitükért és a Jézus iránti hűségükért, mi talán nélkülözhetjük a Krisztus melletti döntés radikalitását életünkben?

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy állapotbeli kötelességeink becsületes teljesítésével, a hitünkhöz való állhatatos ragaszkodással és mindennapi keresztjeink vállalásával mi is készek legyünk részesedni üdvösségszerző áldozatodból. A szent kassai vértanúk közbenjárására kérünk, segíts, hogy a keresztedből egy-egy napra jutó szálkák elviseléséhez elnyerjük a Szentlélek éppen elégséges erejét, szeretetből felajánlva magunkat Neked és Általad a mennyei Atyának.

2017. szeptember 6., szerda

Évközi 22. hét

Kol 1,1-8

Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér a Kolosszében élő szent és hívő testvéreknek Krisztusban. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól! Hálát adunk Istennek, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor értetek imádkozunk, mivel hallottunk hitetekről Krisztus Jézusban, és a szeretetről, amelyet az összes szentek iránt tanúsítotok, azért a reménységért, amely készen áll számotokra a mennyben, s amelyről már hallottatok az evangélium igaz igéjében. Ez eljutott hozzátok, és ahogy az egész világon gyümölcsöt hoz és növekszik, úgy nálatok is, attól a naptól kezdve, amelyen a maga igazságában hallottátok és megismertétek Isten kegyelmét. Így tanultátok azt Epafrásztól, a mi szeretett szolgatársunktól, aki Krisztus hűséges szolgája értünk. Ő értesített minket Lélekből fakadó szeretetetekről is.

Lk 4,38-44

Azután felállt, és a zsinagógából Simon házába ment. Simon anyósának magas láza volt. Kérték őt az érdekében. Ő pedig odaállt mellé, parancsolt a láznak, mire az elhagyta őt. Az asszony mindjárt fölkelt, és szolgált nekik. Mikor azután a nap lement, mindazok, akiknek különféle bajokban szenvedő betegeik voltak, odavitték hozzá azokat, és ő mindegyikre rátette a kezét és meggyógyította őket. Sokakból kimentek az ördögök is, s ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia.” De ő rájuk parancsolt, nem hagyta őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, kiment, és egy elhagyatott helyre vonult. A tömegek azonban keresték őt. Amikor megtalálták, tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. De ő azt mondta nekik: „Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert ezért küldtek.” És tanított Júdea zsinagógáiban.


Jézus nyilvános működésének hármas dimenziója tárul fel a mai Evangéliumban: a gyógyítás, a tanítás és az imádság. Ezt kell ma folytatnia minden Krisztus-követőnek a maga helyén, saját adottságai, körülményei között.

Az Egyház leghatékonyabb gyógyító eszközei a szentségek, amelyek nem csupán tüneti kezelést adnak, hanem ott érik el az embert, ahol minden baj gyökerezik: a szíve mélyén, melyet beteggé tett a bűn. Mi az, ha egy kerekesszékhez kötött, járóképtelen ember egyszer csak lábra áll ahhoz képest, hogy bűnei a pap egyetlen szavára és kézmozdulatára mindörökre eltöröltetnek? A második tevékenység a tanítás, mert a hit hallásból születik. Amíg csak fennáll ez a világ, szükség van arra a szolgálatra, hogy a hitet továbbadjuk, akár papként, lelkipásztorként, hitoktatóként, akár szülőként, nagyszülőként a családban, hiszen ez az a közeg, ahol a gyermek elsőként kell hogy halljon Isten országának evangéliumáról. S a harmadik, amire nagyon nagy szükség van, ami nélkül az első kettő hiteltelenné és eredménytelenné válik, ami nélkül az Egyházban minden tevékenység halálra van ítélve: az imádság.. Nem fáradozhatunk gyümölcsözően testvéreink javáért, ha nem hordozzuk a szívünkben őket. Aki a rázúduló tömérdek tennivaló közepette is szakít időt az Úrral való bensőséges együttlétre, megtapasztalja, hogy mindenre, ami fontos, jut elég ideje, s amit tesz, nem emberi ügyködés lesz csupán, hanem a Lélek erejében végzett krisztusi szolgálat.

Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy a Te példád és lelkületed szerint hirdessük az evangéliumot! Segíts, hogy bátran éljünk szentségeid gyógyító erejével, a ránk bízottaknak hittel továbbadjuk a Tőled kapott tanítást, s a napnak egy bizonyos órájában minden mást félretéve elvonuljunk Veled, és úgy imádjuk mennyei Atyádat. Tedd, hogy figyelmes szívvel, készséges lélekkel vegyünk részt a szentmisén, amely a legtökéletesebb imádság, az evangélium hirdetésének elsődleges helye és a Te megváltó áldozatodból fakadó kegyelmek gyógyító forrása.