2017. július 14., péntek

Évközi 14. hét

Ter 46,1-7.28-30

El is indult Izrael mindenével, amije volt. (...) Isten azt mondta neki: „Én vagyok Isten, atyád Istene! Ne félj, csak menj le Egyiptomba, mert ott nagy nemzetté teszlek téged! Lemegyek oda veled, és amikor majd visszatérsz, felhozlak onnan. József fogja lezárni a szemedet saját kezével.” (...) El is jutott Egyiptomba Jákob minden utódával: fiaival, unokáival, lányaival és egész nemzetségével együtt. Júdát közben előre küldte Józsefhez, hogy mondja meg neki, jöjjön elé Gósenbe. Amikor aztán Gósen földjére érkezett, József befogatott szekerébe, és felment apja elé Gósenbe. Amikor meglátta, a nyakába borult, átölelte. és hosszan sírt. Izrael ekkor azt mondta Józsefnek: „Most már örömest halok meg, mert láttam arcodat, és életben hagylak itt téged.”

Mt 10,16-23

Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket. Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok. Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak és halálra juttatják őket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az megmenekül. Amikor az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba. Mert bizony, mondom nektek: nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.


Készek vagyunk-e az Isten szavára útra kelni, mint Ábrahám, sátrat verni ott, ahová az Úr vezetett, majd ismét továbbállni az ő szavára? Elég biztosíték-e számunkra, hogy ő mindenüvé velünk jön? Ha őt választjuk, számot kell vetnünk azzal, hogy nem lesz maradandó városunk itt a földön. Jákob családostul költözött Egyiptom földjére, ahol viszontlátta elvesztett és halottnak hitt fiát, de nekünk – ahogy Jézus mondja – akár családunk ellenében is ki kell tartanunk őmellette.

Ugyanazt a szakítást várja tőlünk az Úr, mint Ábrahámtól, csak más, lelkibb szinten: „Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked.” Nem elég egyszer kivonulni, hanem újra és újra ki kell szakadni abból a környezetből, amely ehhez a világhoz köt, ahol ha letáborozunk, nem tudunk teljes szívvel Istennek szolgálni. Nehéz ez a szakítás, komoly próbatételt jelent. Mégis szükséges megtennünk, mert különben nem tudjuk befogadni Isten ajándékát, amely messze felülmúlja az ősatyáknak adott ígéreteket. Amit ugyanis Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak ígért az Úr: Kánaán földje s az utódok sokasága csak előkép, szerény kezdete annak az ígéretnek, amelyet Fiában, Jézus Krisztusban adott, s melynek már foglalóját is megkaptuk a szívünkbe árasztott Szentlélek által. Ő nem csupán egy földdarabot és hosszú életet akar ajándékozni neked utódaidban, hanem örök hazát és örök életet.

Urunk, Jézus Krisztus, segíts kegyelmeddel, hogy megszabaduljunk a birtokvágytól, s újra meg újra megtanuljuk elengedni azt, ami a szívünknek kedves – legyen az föld vagy gyermek vagy a saját életünk –, hogy visszanyerhessük úgy, ahogy remélni sem mernénk. Add meg, kérünk, hogy merjük vállalni a bárányok kiszolgáltatottságát a farkasokkal teli világban, emlékezve szavadra: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.”