2017. július 5., szerda

Évközi 13. hét

Ter 21,5.8-20

Ábrahám százesztendős volt, amikor megszületett a fia, Izsák. Amikor aztán megnőtt a gyermek, elválasztották, és elválasztása napján Ábrahám nagy lakomát rendezett. Amikor azonban Sára látta, hogy az egyiptomi Hágár fia ingerkedik Izsákkal, az ő fiával, azt mondta Ábrahámnak: „Dobd ki ezt a szolgálót és a fiát, mert nem fog örökölni ennek a szolgálónak a fia az én fiammal, Izsákkal!” Nehezére esett ez a dolog Ábrahámnak a fia miatt. De Isten azt mondta neki: „Ne essen nehezedre gyermeked és szolgálód dolga: mindabban, amit Sára mond neked, hallgass a szavára, mert Izsák utódait fogják utódodnak nevezni. Azért a szolgáló fiát is nagy nemzetté teszem, hiszen a te magzatod!” Kora reggel felkelt tehát Ábrahám, fogott egy kenyeret és egy tömlő vizet, rátette Hágár vállára, odaadta a gyermeket, és elbocsátotta. Az elment, és össze-vissza bolyongott Beerseba pusztájában. Amikor aztán elfogyott a víz a tömlőből, odatette a gyermeket az egyik ott lévő fa alá. Aztán elment, és vele szemben leült egy nyíllövésnyi távolságban. Azt mondta ugyanis: „Ne lássam meghalni a gyermeket!” Leült tehát átellenben, és hangos sírásra fakadt. Isten azonban meghallotta a gyermek hangját, és Isten angyala szólította Hágárt a mennyből: „Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a gyermek hangját arról a helyről, ahol van. Kelj fel, vedd fel a gyermeket, fogd őt erősen a kezeddel, mert nagy nemzetté teszem őt!” Isten azután megnyitotta az asszony szemét, mire az meglátott egy kutat. Odament, megtöltötte a tömlőt, és inni adott a gyermeknek. Isten ettől kezdve vele volt, s az felnövekedett, a pusztában maradt, és íjász lett belőle.

Mt 8,28-34

Amikor a túlpartra értek, a gadaraiak vidékére, elébe jött két megszállott. A sírokból jöttek ki, nagyon veszélyesek voltak, ezért senki sem mert azon az úton járni. S azok íme, így kiáltottak: „Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” Messze tőlük egy nagy disznócsorda legelészett. A démonok kérlelték őt: „Ha kiűzöl minket, küldj a disznócsordába.” Azt mondta nekik: „Menjetek.” Azok kimentek és belebújtak a disznókba. És íme, lezúdult az egész konda, le a meredekről a tengerbe, és megfulladtak a vízben. A kondások pedig elfutottak a városba, és hírül vittek mindent, a megszállottakkal történteket is. És íme, az egész város kijött Jézus elé. Amikor meglátták őt, kérlelték, hogy menjen máshová a határukból.


Ábrahámnak előbb-utóbb mindkét fiát el kellett veszítenie valamilyen módon, hogy Isten terve teljesedjék be. S Isten mindkét gyermekről gondoskodott a maga terve szerint. Izmael születése előtt Hágár már elszökött egyszer a pusztába Sára elől, s akkor Ábrahámhoz hasonlóan ígéretet kapott az Úrtól, hogy fiától megszámlálhatatlanul sok utóda születik majd. Most ismét a pusztában bolyong, de már nem emlékszik az ígéretre. S ahogy akkor egy forrásnál talált rá az Úr angyala, most ismét egy forráshoz vezeti, amely jelzi az áldást és az életet, Isten gondoskodó szeretetét, s emlékezetébe idézi azt a napot, amikor az ígéretet kapta.

Milyen vigasztalás ez azoknak, akik számkivetésben élnek, kitaszítva, elhagyottan! Isten meghallja síró gyermekeinek panaszos hangját, s mint anya a csecsemőjéről, gondoskodik róluk. Jézusban is ez a kitaszítottak iránti irgalom nyilvánul meg a gadaraiak földjén. A két ördögtől megszállott ugyanúgy a pusztában bolyongott, mindenkitől elhagyatva, mint Hágár és Izmael. Jézus pedig hozzájuk lép, és megszabadítja őket a démonok hatalmától. Igaz, emiatt ő maga is nemkívánatos személlyé nyilváníttatik. A közeli város lakói ha nem is üldözik el, de udvariasan arra kérik, hogy távozzék határukból. A két megszállott ember megszabadulásáért azonban Jézus nem sajnálja ezt a nem túl szíves fogadtatást. Úgy tűnik, éppen ezért a két emberért kelt át a tavon.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a mai szent Olvasmányban és Evangéliumban adott kinyilatkoztatást, hogy minden látszat, minden ellenkező érzés, vélekedés ellenére nem kerülhetünk olyan nyomorúságos helyzetbe, ahol már Te sem segíthetsz rajtunk. Köszönjük Neked, hogy Hágár és Izmael, illetve a két gadarai megszállott történetén keresztül megmutatod, hogy annyira kedvesek vagyunk Előtted, hogy semmit nem tartasz túl drágának, hogy megszabadíts bennünket. Vigasztald meg, kérünk, jelenléteddel testvéreinket, akik most mindenkitől elhagyatva, a szomorúság és kilátástalanság kietlen pusztaságában bolyonganak. S ha egyszer mi éreznénk úgy, hogy az emberek kitaszítottak maguk közül, jöjj el hozzánk Te magad, hogy megszabadíts démonainktól, és innunk adj az örök élet forrásából.